Lépjen kapcsolatba velünk

Szombaton átadják a felújított bazilikát, itt van minden infó

Bazilika

Szombaton átadják a felújított bazilikát, itt van minden infó

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ternyák Csaba érsek szeptember 28-án, szombaton egyházmegyei találkozóra hívja a híveket a megújult egri bazilikába. A program a 10 órakor kezdődő megáldási szentmisével kezdődik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjainak és több határon túli püspöknek, valamint az egyházmegye papságának részvételével.

A szentmisét élőben közvetíti a Szent István Rádió, valamint a Szent István Televízió a Youtube-csatornáján. 14 órakor kerül sor az erre az alkalomra komponált oratórium bemutatójára Jézus csodatételei címmel. Szerzője az egri származású Magda Dávid zeneszerző.

Az egri főszékesegyház története során több felújításon is átesett, legutóbb a 20. század elején történt hasonló mértékű beavatkozás – akkor hat éven keresztül tartottak a munkálatok. A mostani felújítást gondosan előkészítették. 2018 áprilisában Ternyák Csaba meghívására Egerbe látogatott Piero Marini érsek, aki korábban Szent II. János Pál pápa főceremonáriusa volt, valamint Valenziano Crispino professzor, a liturgikus építészet szakértője, és tanácskoztak a főegyházmegye illetékeseivel. A főpásztor ekkor úgy fogalmazott, fontos, hogy az építkezésnél a teológiai és a liturgikus szempontok is érvényesüljenek a műemlékiek mellett. A tervezői feladatokat a Hadas Építész Kft., míg a kivitelezés lebonyolítását a Hadas Műterem Kft. végezte Rudolf Mihály DLA vezetésével. 2019 októberében kezdődött a kivitelezés, amely a templom környezetére is kiterjedt. A beruházás két ütemben készült el, elsőként a templom főbejáratától a kupoláig tartó épületbelsőt újították fel, majd 2022 nyarán került sor a szentély és a déli bejárat helyreállítására. Ternyák Csaba érsek január 1-jei körlevelében írta: „Amikor főszékesegyházunkra rásütnek reggel a nap sugarai, homlokzatán az arany felirat ragyogva hirdeti: »Venite adoremus Dominum«. A megújult egri bazilika ünneplésére szeretettel hívom főegyházmegyénk papságát, hitoktatóinkat, pedagógusainkat, fiataljainkat és mindazokat, akik szeretnének bekapcsolódni a hálaadásba. A homlokzaton olvasható felirattal hívok mindenkit: »Jöjjetek, imádjuk az Urat!« Kérem, hogy szeptember 28-án, aki teheti, vegyen részt nagy egyházmegyei ünnepünkön, amely legyen lelki megújulásunk különleges alkalma.”

A felújított bazilikát hétfőn mutatta be az újságíróknak Ternyák Csaba egri érsek

A főpásztor elmondta: a templomot azért hívják székesegyháznak, mert itt áll a szentélyben a tanítói, püspöki szék. A székesegyház a helyi egyház meghatározó épülete, főtemploma, mely egyúttal az összetartozást is kifejezi. A lelkipásztorok számára emlékezetes, hogy itt szentelték őket pappá. Ficzek László általános helynök, az Érseki Vagyonkezelő Központ vezetője a beruházás volumenét érzékeltetve elmondta, 147 szerződést kötöttek a szakági kivitelezésre, s ezek közül sokat módosítani is kellett az időközben felmerült igények, változások miatt. A kormányzati támogatásból végzett teljes külső és belső felújítás során restaurálták a padló- és falburkolatot, a képeket, freskókat, korszerűsítették a gépészetet, a hangtechnikát. A bazilika környezete is megszépül, körmeneti utat alakítottak ki a korábbi parkolók helyén. Csizmadia István plébános elmondta, a hétvégén nagy eseményre készülnek, szombaton lesz a felújított bazilika megáldása, mely esemény egyben főegyházmegyei találkozó is lesz. A 10 órai szentmisét a Szent István Rádió és a Szent István Televízió Youtube-csatornája élőben közvetíti. Vasárnap lesz a bazilika másik nagy ünnepe, a Szent Mihály búcsú, mely az építkezés miatt hosszú évek kihagyása után körmenettel zárul.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyház kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.