Lépjen kapcsolatba velünk

Nemzeti Vágta – Ma rendezik a döntőt Szilvásváradon

Vágta Komka

Nemzeti Vágta – Ma rendezik a döntőt Szilvásváradon

Ez a cikk több, mint 1 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vasárnap rendezik az idén háromnapossá bővült Nemzeti Vágta döntőjét. Az eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban a leggyorsabbnak járó elismerésért.

A 17. Nemzeti Vágta rendezvényei pénteken a nulladik nappal indultak, szombaton előfutamokat tartottak.

A megmérettetésen Erdélyből, a Vajdaságból, a Muravidékről, a Felvidékről érkezők is részt vesznek. A versenyzők nem egyénileg, hanem településenként indulnak. A hatvan csapatból tizenhatan vesznek részt a vasárnap délelőtti középfutamokban, majd négyen a délutáni döntőben.

Vasárnap a nemzetközi résztvevők összemérik tudásukat a hagyományos Nemzetközi Futamban is, amely idén a Nemzetközi Lovas Díszegységek futama, az Angol Királyi Testőrség és a Bahreini Királyság csatlakozásával.

A futamban nyolc ország lovasai indulnak. A versenyben Szerbia, Szlovákia, Olaszország, Csehország, Románia, Nagy-Britannia és Bahrein mellett hazánkból a Készenléti Rendőrség lovasa indul.

A Nemzetközi Futam lovasai őshonos magyar lipicai fajtájú lovakon teljesítik a három és félkörös távot.

A 18 év alattiak az idén már két korosztályban indulhatnak:

a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14-17 évesek pedig a Kishuszár Vágtán mérhetik össze tudásukat.

A program vasárnap délelőtt a Kishuszár Vágta és a Nemzeti Vágta középfutamaival indul, majd a nemzetközi futam, a Nemzetközi Lovas Díszegységek előfutamait rendezik meg.

Ezt követően páros díjugrató és kocsiverseny, a HaZám Lovasudvar gyermeklovas bemutatója, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység, a Magyar Honvédség gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály és az Országos Polgárőr Szövetség lovasainak bemutatója szerepel a programban.

A Gömöri Lovas Egyesület bemutatója után a kocsitoló verseny utolsó megméretése következik.

A Hagyomanyőrző Lovas Betyárok Egyesület puszta ötös és csikós bemutatója, majd 1848-49-es csatajelenet bemutató várja az érdeklődőket. A Győri Ördöglovasok bemutatóját a Huszárgyerek Vágta, a Kishuszár Vágta és a Fogatvágta döntője követi.

Történelmi lovasfelvonulást láthat a közönség, majd a Nemzetközi Lovas Díszegységek futamának döntője és a Nemzeti Vágta döntője szerepel a programban, amely méneshajtással zárul.

Kelet-Közép-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének valamennyi hétvégi futama és programja élőben követhető az m4sport.hu-n és a médiaklikk.hu oldalon.

A döntő futamokat vasárnap 15 órától élőben közvetíti a Duna tévécsatorna is.

A rendezvény részletes programja és további információk a www.vagta.hu oldalon olvashatók.

Borítókép: Szilvásvárad, 2024. október 5. Huszárok a 17. Nemzeti Vágta megnyitóján a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban 2024. október 5-én. MTI/Komka Péter

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL