BVSC-s napjai vannak a DIGI-Eger női vízilabda csapatának. Az OB I. harmadik játéknapján a Bitskey-uszodában találkozott egymással először a két csapat, hogy aztán szombaton és vasárnap a BENU Magyar Kupa keretében további két meccsen is egymásnak feszüljenek.
A szerdai első csatát nem mindennapi párharc végén nyerte meg a legutóbbi kiírás bronzérmese 14-13-ra. Alaposan belealudt az elejébe dr. Sike József együttese, aminek az lett a következménye, hogy a fővárosiak 2-0-ra hozták az első negyedet. A folytatásban sem nekünk állt a zászló. A harmadik felvonásban 9-5-re is vezetett a BVSC, aztán egycsapásra minden megváltozott.
Megérkezett a DIGI-Eger. A kiválóan játszó Pogonyi vezetésével magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést. Olyannyira belelendültünk, hogy 11-10-nél át is vettük a vezetést. A találkozó végét is uralták lányaink, és megszerezték szezonbeli harmadik bajnoki sikerüket is. Szombaton a kupa negyeddöntőjének első felvonását 12 órai kezdettel a Bitskey-uszodában játsszák a mieink, majd másnap a Szőnyi úton sor kerül a visszavágóra is. Természetesen a BVSC ellen.
Női vízilabda OB I., 3. forduló
DIGI-Eger – BVSC-Manna ABC 14-13 (0-2, 3-4, 6-4, 5-3)
Bitskey Aladár Uszoda. Játékvezetők: Sajben N., Csizmadia Zs.
Eger: Torma – Parkes 2, Sóti, Horváth Zs., Pogonyi 6, Weston 1, Szellák 2. Csere: Kovács-Csatlós Szilágyi 1, Borsi 2, Katona, Horváth, Lendvai. Edző: dr. Sike József
BVSC: Kakas – Mészáros-Farkas K. 3, Tóth Fruzsina 1, Kolarová 1, Petik 5, Kele 2, Dömsödi. Csere: Tóth Frida, Bereczki, Dobos, Ármai 1, Pőcze, Koltay. Edző: Stieber Mercedes
Emberelőny/gól: 5/3 illetve 7/1
Ötméteresek: 3/1
BENU Női Magyar Kupa negyeddöntő, 1. mérkőzés
Bitskey-uszoda, 2024-10-19 (szombat) 12 óra
DIGI-Eger – BVSC-Manna ABC
Visszavágó
Szőnyi úti uszoda, 2024-10-20 (vasárnap) 19 óra
BVSC-Manna ABC – DIGI-Eger
Agriasport
Fotó: Lénárt Márton
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












