Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Andrea, Ilma

Sötét
Fény

Halloween a Tinódiban

5

Halloween a Tinódiban

Ez a cikk több, mint 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kiemelt angol oktatás keretében megismerkednek az eredetileg „távoli”, de hozzánk is egyre közelebb kerülő ünnepekkel is.

Az egri Tinódi Sebestyén Tagiskola két tanítási nyelvű tanulói már évek óta hagyományőrző módon megemlékeznek a halloweenről, amely az intézmény életében egy több napos programsorozathoz köthető Tóthné Szincsák Petra Júlia, Ország Andrea, Petrovszky Judit és Angyal Mónika tanárnők vezetésével.

A gyerekek ez alkalomból különféle tradícionális jelmezekbe öltöznek, mint például vámpírok, boszorkányok, szörnyek, és csontvázak vagy éppen királylányok kalózokkal. A rendezvény első mozzanataként a szomszédos óvodákba látogatnak el „Csokit vagy csalunk!” szórakoztató műsorukkal.

Mivel az intézmény jó kapcsolatot ápol a Benedek Elek Óvodával, valamint a Joó János Tagódával is, így évről-évre nagy szeretettel fogadják a Tinódisok szereplését.

A program folyatásaként a gyerekek egy tökfaragó versenyen vehetnek részt, amelyen otthon készített lámpásaikkal versenyezhetnek.

Az ünnepi készülődés egy halloween-i délutánnal zárul, ahol minden alsós tanuló különféle ügyességi, kézműves és táncos játékon vehet részt.

Cikkünkben beküldött fotók láthatóak.

A gyerekek nagyon élvezték a programokat.

Ezúton is köszönik a szülőknek, hogy rendezvényüket minden évben támogatják csodálatos alkotásaikkal.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.