Lépjen kapcsolatba velünk

Hankó Balázs: az új gazdaságpolitikai akcióterv meghatározó eleme a munkáshitel – videó

Hankó Balázs: az új gazdaságpolitikai akcióterv meghatározó eleme a munkáshitel – videó

Ez a cikk több, mint 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az új gazdaságpolitikai akcióterv meghatározó eleme a munkáshitel, így mindkettő támogatása kiemelten fontos a nemzeti konzultációban – jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Egerben, a Heves Vármegyei Szakképző Centrum Bornemissza Gergely Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumában tartott sajtótájékoztatón.

Hankó Balázs azt mondta: az unió versenyképességi kátyúba került, melynek egyik fő oka a saját maga indította gazdasági hidegháború. A magyar fiatalok, családok és vállalkozók érdeke azonban a hazai gazdaság erősödése, melyhez gazdasági semlegességre van szükség: azaz Magyarországnak egyszerre kell tudnia kereskedni a Nyugattal és a Kelettel – tette hozzá.

Rámutatott: ezért készített 21 intézkedést tartalmazó, új gazdaságpolitikai akciótervet a kormány, mely egyszerre sikere és garanciája a gazdasági növekedésnek, ami pedig béremelést tesz lehetővé, erősíti a családok és fiatalok anyagi biztonságát, és növeli a magyar kis- és középvállalkozók gazdasági erejét.

A döntés illeszkedik abba a gazdasági fordulatba, melyet az elmúlt évek során Magyarország elért, és amelynek részeként megújult, és Európa-bajnoki ezüstérmes, világbajnoki 10. helyezett lett a magyar szakképzés – emlékeztetett Hankó Balázs.

Úgy értékelt: mára így elmondható, hogy Magyarország szakképzési nagyhatalom lett.

Kifejtette: az előrelépésnek része az érintettek támogatása is, hiszen a szakképzésben ösztöndíj, majd a duális képzésben már 168 ezer forintos munkabér is elérhető, és ezeket 300 ezer forintos szakmakezdési támogatás teszi teljessé. Ebbe a sorba illik bele a 17-25 éves korosztály számára hozzáférhető, akár 4 millió forintos munkáshitel-lehetőség – közölte.

A konstrukcióval a kabinet nem csupán a szakképzetteket támogatja, hanem mindazokat, akik ebben a korosztályban munkát vállalnak Magyarországon. Így az egyetemisták diákhiteléhez hasonlóan ebben a körben is megnyílhat egy olyan forrás, mely a fiatalok családalapítását, életkezdését segíti

– mutatott rá.

A tárcavezető ehhez kérte a nemzeti konzultáción keresztül az érintettek és minden válaszadó támogatását az új gazdaságpolitika megvalósítása érdekében, miután „Brüsszel ellenérdekelt a magyar gazdaság sikerében„.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a tájékoztatón arról beszélt: a munkáshitel szabad felhasználású lesz, és feltétele legalább 3 hónapos, minimum heti 20 órás munkaviszony vagy vállalkozói jogviszony, mely a 10 éves törlesztés idején sem szakadhat meg.

Ugyancsak része a jogosultság kritériumainak, hogy az igénybe vevőnek 5 évig Magyarországon kell elhelyezkednie – tájékoztatott. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a családtámogatási intézkedések itt is érvényesek lesznek, azaz az első gyermek megszületése után 2 évig szüneteltethető a visszafizetés, míg a második gyermek után a hitelösszeg felét, a harmadik gyermek után pedig annak egészét elengedi a kormány.

Hiszünk abban, hogy a fiatalok sikere a nemzet sikere” – zárta szavait az államtitkár.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.