Lépjen kapcsolatba velünk

A jövő évi minimálbérről indít országos konzultációt az iparkamara

Pénz

A jövő évi minimálbérről indít országos konzultációt az iparkamara

Ez a cikk több, mint 1 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke országos kutatást és széleskörű konzultációt indít a területi kamarák segítségével a jövő évi minimálbérről – jelentette be hétfőn a testület.

A konzultáció november 11-étől 20-áig tart. Az eredményt november 22-én eljuttatják a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) tagjainak, gazdasági döntéshozóknak és a további érintett partnereknek, valamint elérhetővé teszi a honlapjunkon is.

A bérpolitika kialakítása során nem hagyható figyelmen kívül a gazdasági szereplők teherbíró képessége, ami szorosan összefügg a vállalkozások termelékenységével – írta a kamara.

Úgy látják, eljött az ideje annak, hogy a konzultáció adta lehetőséggel élve a vállalkozások szélesebb körének véleményét is megismerjék.

Az MKIK ezért átfogó, reprezentatív országos kutatást indít, amelynek során több száz vállalkozást tervez megkérdezni. Arra kér és buzdít minden ágazati, szakmai érdekképviseletet, szakszervezetet és egyéb társulást, hogy csatlakozzon, és juttassa el online kérdőívét tagjaihoz, hogy minél többen elmondhassák véleményüket.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL