Lépjen kapcsolatba velünk

Menetelnek előre az egri sakkozók

Egri bolyky b.se serdülő csapatok

Menetelnek előre az egri sakkozók

Ez a cikk több, mint 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vasárnap, november 10-én folytatódott a 2024-25-ös Heves Nógrád vármegyei sakk csapatbajnokság Gyöngyössolymoson.

A felnőtteknél a harmadik és negyedik forduló, a serdülőknél a második és harmadik forduló került megrendezésre, nagyon jó körülmények között, köszönhetően a Barna házaspárnak – említette meg az egri egyesületi elnök. Vajda Albert arról tájékoztatott, hogy az Egri Bolyky Bástya S.E. 20 fős kerettel érkezett, amelyből 15 ifjúsági korú és nagyrészt 10-12 éves gyermekek volt, akik nagyszerűen helyt álltak.

A 10 fős felnőtt csapatukban 6 ifi játszott (2 kötelező), és közülük került ki a legjobb pontszerző, Huszár András (17 éves) 1.5 ponttal 2 játszmából. De értékes pontokat, félpontokat szerzett Kovács Rebeka Zsófia (16 éves), Kovács Kolos Regő (11 éves), Prokaj Dominik Dénes (12 éves) is. Délelőtt Andornaktálya csapata ellen 7,5-2,5-re, délután Salgótarján ellen 6-4 arányban vesztettünk, de „az idő nekünk dolgozik” – fogalmazott az elnök.

A 15 év alatti serdülők bajnokságában két csapatot neveztek ,itt négy fős csapatok  küzdenek egymás ellen, de a fő cél a tanulás és a tapasztalatszerzés volt. A délelőtti fordulóban Egri Bolyky Bástya SE I -Salgótarján TSE 4-12, Apci SE – Egri Bolyky Bástya SE 7,5 – 8,5. Délután csapataik egymás ellen játszottak, az eredmény: Egri Bolyky Bástya SE I – Egri Bolyky Bástya SE II 5-11. Legjobb pontszerzőik: Kenyeres Csenge, Kántor Keve Olivér, Balog Balázs 5-5 ponttal, valamint a négy pontos Magyari Levente.

 NB II-es csapatuk november 17-én, vasárnap Vác csapatát fogadja, délelőtt 10 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban, november 21-én, csütörtökön ugyanott kezdődik a városi rapid és blitz bajnokság 17 óra 10 perctől. December 8-án vasárnap a „10 Város a Sakkozásért” mozgalom keretében megrendezik a „Marshall, 10 Város a Sakkozásért” Kupát négy csoportban, amelyből az első „A”csoport FIDE verseny,a „B”,”C”,”D” csoportok amatőr és gyermek versenyek, korcsoportos díjazással. Helyszín szintén a Bartakovics Béla Közösségi Ház, a Knézich Károly utca 8 szám alatt.

A képek beküldött fotók.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.