Lépjen kapcsolatba velünk

Nyitrai Zsolt: megvédjük a nyugdíjasok juttatásait, erről is ír a JóKor magazin

Idosotthon 1

Nyitrai Zsolt: megvédjük a nyugdíjasok juttatásait, erről is ír a JóKor magazin

Ez a cikk több, mint 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A kormány megvédi a nyugdíjasok juttatásait; erről is ír a most megjelent, legújabb számában az ország legnagyobb példányszámú lapjaként a nyugdíjasokhoz eljutó JóKor magazin – közölte Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap a közösségi oldalán.

Nyitrai Zsolt kiemelte, az idősek teremtettek biztos alapokat az utánuk jövő generációknak, ezért a kormánya mindig is nagy figyelemmel és tisztelettel fordul a nyugdíjasok felé.

Történjen bármi, kiállunk érdekeikért és megvédjük juttatásaikat. Garantáljuk az inflációkövető nyugdíjemelést, állandósítjuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, és fenntartjuk a rezsicsökkentett árakat

– jelentette ki.

Hozzátette, hogy a biztonság is fontos, ezért indult a Gondosóra program a 65 év felettieknek.

A bejegyzésben Varga Mihály pénzügyminiszter a jövő évi költségvetés fontos sarokköveiként említette, hogy januárban újabb nyugdíjemelés lesz, februárban ismét érkezik a 13. havi nyugdíj, marad a rezsicsökkentés és a Nők 40 program.

A pénzügyminiszter arról beszél, hogy az új gazdaságpolitika költségvetésében 7200 milliárd forintra növelik a nyugdíjakra szánt összeget, mely így a tervezet legnagyobb kiadási tétele. Csak a 13. havi nyugdíjra több mint 530 milliárd forintot fordítanak.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a nyugdíjak összegét több mint a duplájára emelték, vásárlóértékét pedig 25 százalékkal javították. A háborús válság ellenére tavaly 18,5 százalékkal, idén 6 százalékkal növelték a nyugdíjakat, januártól további 3,2 százalékos emelést hajtanak végre.

„Az idősek továbbra is számíthatnak ránk. Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, a nyugdíjasok megbecsülését garantáljuk”

– mondta.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.