Lépjen kapcsolatba velünk

Akár tíz centi hó is eshet pénteken

Havazás Eger tél

Akár tíz centi hó is eshet pénteken

Ez a cikk több, mint 1 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A hidegfront után mediterrán ciklon érkezik, amiből bőven eshet hó.

Erős hidegfront vonul át ma felettünk meglehetősen tempósan, felhő- és csapadékrendszere északnyugatról délkelet felé az egész országot érinti – írja a HungaroMet.

Az előrejelzés szerint a déli, délnyugati tájakon eshet a legtöbb csapadék, villámlás, dörgés is előfordulhat. A front előtt is már sokfelé erős, viharos lesz a délnyugati szél, majd a front mentén az északnyugatira forduló szelet is viharos széllökések kísérhetik. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 8 és 14 fok között alakul, de hőérzetünket jelentősen rontja majd a szél. Délben, kora délután ennél már több fokkal hidegebb lesz.

Csütörtökön északnyugat felől csökken a felhőzet a meteorológiai szolgálat szerint, reggelre nagy területen kiderül az ég. Az összefüggő csapadékzóna estére, késő estére a délkeleti tájakat is elhagyja, de az éjszaka során a délnyugati tájakon nem kizárt hózápor kialakulása. A szél ugyan veszít erejéből, de még az éjszaka második felében is több helyen élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában –5 és +1 fok között alakul.

Pénteken megérkezhet egy kis ízelítő a télből. Főleg éjszaka és délelőtt sokfelé várható csapadék, amely délutánra a keleti, délkeleti részekre korlátozódik.

Legnagyobb eséllyel az ország északkeleti, északi részein valószínű havazás, amelyből akár jelentősebb mennyiségű vizes hóréteg jöhet létre,

másutt az esőt, havas esőt menet közben válthatja havazás. A HungaroMet szerint a déli, délkeleti szél fokozatosan északkeletire, északira fordul, és több helyen megerősödik, néhol akár viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban –5 és +3, kora délután általában –1 és +5 fok között valószínű, de délen, délkeleten reggel, délelőtt akár 6-9 fok is lehet.

Az Időkép tematikus oldala szerint az ország északi részén 6-10 centi, míg attól délebbre és nyugatabbra már kevesebb.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.