A Heves Vármegyei Kormányhivatal Pályaválasztási kiállítást szervez Egerben, a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban. November 21-én, csütörtökön 10-től délután 15 óráig várják az iskolaválasztás előtt álló 7. és 8. osztályos tanulókat a vármegye középfokú oktatási intézményeinek képzési kínálatával, látványos szakmabemutatókkal és pályaorientációs tanácsadással.
Huszonhét középiskola mutatja be képzési kínálatát a Pályaválasztási Kiállításon november 21-én, csütörtökön. Az egri sportcsarnokba elsősorban az iskolaválasztás előtt álló diákokat várják, de hasznos programokkal készülnek a pályamódosítás előtt álló felnőtteknek is! A térség nagy munkáltatói – úgy, mint az MVM Csoport, vagy a ZF Hungária Kft.– szakmabemutatókkal készülnek.
A 10-től délután 3 óráig tartó rendezvény színpadán előadások és bemutatók szórakoztatják a látogatókat, a vármegyei iparkamara jóvoltából pedig kipróbálható lesz a VR szemüveges szakmaszimulátor.
Foglalkoztatási szakemberek pályaválasztást segítő, pályaismeretet bővítő játékos feladatokkal készülnek, a Pedagógiai Szakszolgálat standjánál pedig képességvizsgáló eszközöket is ki lehet próbálni. Bemutatkozik szolgáltatásaival az EKMK IFI Pont és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány is. A honvédség és a készenléti rendőrség standjai a katonai, rendvédelmi pálya iránt érdeklődőket várják. A sportcsarnokban összesen 41 standot lehet majd végigjárni.
A Heves Vármegyei Szakképzési Centrum egri intézményei is megnyitják tanműhelyeiket az általános iskolás csoportok előtt, így például be lehet pillantani a Bornemissza autós tanszervízébe, a Kossuth Zsuzsa egészségügyi demonstrációs termébe, vagy a Sárvári tankonyhájára is.

A rendezvény ingyenes és bárki által szabadon látogatható. Az általános iskolák visszajelzései alapján kb. 650 iskolaválasztás előtt álló diákot várnak, akik szervezetten keresik fel a Pályaválasztási Kiállítást, de számítanak az egyéni érdeklődőkre, szülőkre is!
A szervező kormányhivatal és minden bemutatkozó iskola, vállalkozás, valamint szervezet közös célja, hogy a fiatalokat megalapozott pályaválasztási döntéshez segítsék.
Információ:
Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály
Forrás: Heves Vármegyei Kormányhivatal

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!