Az egri Tinódi Sebestyén Tagiskolában az idegennyelvi munkaközösség Ország Andrea tanárnő vezetésével kirándulást szervezett a szomszédos Ausztriába, amelyen a két tanítási nyelvű programban tanuló diákok Bécs városának adventi hagyományaival ismerkedhettek meg.
A hajnaltól hajnalig tartó program során a gyerekek először a Schönbrunn kastélyban jártak, ahol a császári hintómúzeum utazási eszközeit tekinthették meg az uralkodók ruhakölteményei mellett. Ezt követően a Heindl Csokoládégyárba látogattak, ahol elsőként a gyártósoron történő munkafolyamatokat tanulmányozhatták.

A későbbiekben egy angol nyelvű filmvetítés során a csokoládé készítés hagyományairól tájékozódtak, amelyet a további tárgyak megtekintése tett élvezetessé a múzeumi részlegben. A gyerekek legnagyobb örömére a kaland végén három csokiszökőkút várta őket, amely mellett a látogatás során mindenhol bátran kóstolhatták a gyár különféle termékeit.

A következő program útja a Práterbe vezetett, ahol a több éves jó kapcsolatnak köszönhetően a bécsi Madame Tussauds Múzeum olyan hírességeivel fotózkodhattak a gyerekek, mint például Audrey Hepburn, Nelson Mandela, Robbie Williams, Johnny Depp és persze Sisi, magyar királyné I. Ferenc József császárral, vagy éppen Albert Einstein.

A kirándulás záró részeként a városban tett esti séta során a gyerekek megtekintették még a Hofburg és a bécsi Parlament épületegyütteseit, valamint a város legszebb fényeiben pompázó adventi vásárt a Rathausplatzon.

(Beküldött fotók.)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















