Lépjen kapcsolatba velünk

Már több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban

Honvedelmi iskola 956x546

Már több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban

Ez a cikk több, mint 1 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nagyon nyitottak a középiskolások a honvédelem tantárgyra, több mint tizenötezer diák vesz részt a honvédelmi oktatásban – tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint idén szeptembertől már 141, önkéntes jelentkezés alapján kiválasztott iskolában 130 felkészült és tapasztalt katonaoktató tanítja a honvédelem tantárgyat, amely „komplex ismereteket ad át a gyerekeknek a Magyar Honvédségről és a honvédelemről”.

Azt írták, a tantárgy célja nemcsak a honvédelem iránti elköteleződés erősítése, hanem a diákok felelősségtudatának, csapatszellemének és gyakorlati problémamegoldó képességeinek fejlesztése is.

A tananyag a történelem, fizika, földrajz és biológia tantárgyak ismereteire építve „egészségügyi, túlélési, valamint térkép- és tereptani alapismereteket biztosít a diákok számára„

– tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy a fővárosban és minden vármegyében összesen több mint 15 000 diák tanulja a honvédelem tantárgyat. Az első tapasztalatok alapján a fiatalok nyitottak az új ismeretekre és elkötelezettek a Magyar Honvédség iránt – tették hozzá.

A program 2025/2026-os tanévére további iskolák csatlakozhatnak, ezért a Honvédelmi Minisztérium újra meghirdeti a katonaoktatói pályázatot, amely a megfelelő szakmai és pedagógiai felkészültséggel rendelkező oktatókat célozza meg – írták.

A pályázaton a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonák, valamint a Honvéd Kadét Program partneriskoláinak pedagógusai vehetnek részt, akik vállalják a tartalékos katonai szolgálatot. A jelentkezők több szűrésen és egy átfogó módszertani felkészítő programon vesznek részt.

A katonai oktatói feladatok egy tanévre szólnak, és éves visszajelzések alapján meghosszabbíthatók.

A honvédelem tantárgy elindítása új fejezetet nyit a hazafias nevelésben, és kulcsszerepet játszik abban, hogy a fiatalok felelős, felkészült állampolgárokká váljanak

– áll a közleményben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL