Végre ismét itt a hétvége. Jó reggelt, Eger! Íme a ma reggeli legfrissebb és legfontosabb tudnivalók.
2024. december 7., szombat
IIyen idő lesz hétvégén
A hétvégén időszakos szakadozások lehetnek a felhőzetben, emellett számottevő csapadékra is kicsi az esély.
Ma többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű, majd egyre nagyobb területen vékonyodik, főként nyugaton és délen átmenetileg csökken is a felhőzet. Kevés helyen fordulhat elő gyenge eső, szitálás, északkeleten hószállingózás. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 1 és 7 fok között alakul, de nyugaton és délen néhol ennél pár fokkal melegebb is előfordulhat.
Vasárnap is sokfelé indul párásan, ködösen a nap, majd napközben az ország keleti, északkeleti és helyenként északi tájain süthet ki több óróra a nap, máshol felhősebb, borongósabb időre számíthatunk. Számottevő csapadék nem várható, de kezdetben helyenként szitálás, ónos szitálás előfordulhat. A keleti, északkeleti szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.
Egerben szombat reggel 0, 1 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Ambrus, Agaton, Amarant, Amaranta, Ambos, Ambró, Ambrózia, Amrita, Ángyán, Ányos, Kenéz, Szabin
Az Ambrus név eredete és jelentése
Görög eredetű, az Ambrosziosz névből, a mitológia szerint ambroszia az istenek tápláléka vagy illatszere. Jelentése: halhatatlan.
Az Ambrus név jellemzése
Erős tartású, kitartó, munkájára igényes és büszke ember az Ambrus nevet viselő. Nehezen érzékenyül el, de lélekben gazdag.
Kutya névnap:
Apacs, Bojtár
Cica névnap:
Drüszilla, Rüfi
Hörcsög névnap:
Fifi, Zozi
Születésnaposok
1850 – Schwarz Dávid magyar kereskedő, a merev rendszerű, könnyűfémből készült, kormányozható léghajó feltalálója († 1897)
1907 – Kovács Károly Pál villamosmérnök, az MTA tagja, a magyar elektrotechnika kiemelkedő alakja († 1989)
1937 – Szilágyi István magyar színész († 2020)
1937 – Verebély Iván Jászai Mari-díjas magyar színész († 2020)
1938 – ifj. Latabár Kálmán Jászai Mari-díjas magyar színész († 2000)
1949 – Tom Waits amerikai jazz-zenész, énekes, színész
1951 – Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő
1970 – Nagy Natália magyar színésznő, Nagy Bandó András lánya
1976 – Csabai Edvin magyar kenus
1977 – Horváth Patrícia magyar vízilabdázó
1980 – John Terry angol labdarúgó, a Chelsea FC, valamint az angol válogatott hátvédje, csapatkapitánya
Miről híres a mai nap?
- A polgári repülés nemzetközi napja – a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (International Civil Aviation Organization, ICAO) 1944-es megalakulásának évfordulóján
- Szent Ambrus milánói püspök, egyháztanító emléknapja a katolikus egyházban
Ezen a napon történt
1917 – Az Egyesült Államok hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.
1926 – Az Electrolux szabadalmaztatja a gázzal működő hűtőszekrényt.
1941 – Japán repülőgépekkel megtámadja az Egyesült Államok Pearl Harbor-i haditengerészeti támaszpontját, megsemmisíti az amerikai flotta jelentős részét. Magyarország hadat üzen Nagy Britanniának.
1972 – Útjára indul az Apollo–17 űrhajó, az utolsó amerikai holdexpedíció.
1977 – Megnyílik a lillafüredi Palotaszálló.
1995 – A Galileo űrszonda megérkezik a Jupiterhez.
Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei
Orbán Viktor: Aki kardot ránt, az kard által vész el. Menczer Tamás jól tette, amit tett – videó
Átadták a maklári Bosch új üzemét
Így előzhetjük meg, hogy online csalások áldozatai legyünk! – videó
Lesz tizenharmadik havi nyugdíj – videó
Növelik a közterület-felügyelők létszámát Egerben
Patkányméreggel ölhettek meg egy macskát az egyik egri kávézóban
Judo – újabb egri sikerek
Egri sikerek – öten indultak, öt érmet szereztek az U-11 OB-n
✨ A hétvégi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












