Az esztendő utolsó mérkőzését játszotta Kaposváron a DIGI-Eger férfi vízilabda csapata. Az OB I. 13. fordulójában a miskolci kiütéses vereséget szerette volna feledtetni Jászberényi Gábor legénysége, amelynek soraiban betegség miatt nem lehetett ott meghatározó játékosa Salamon Ferenc.
Jól játszott együttesünk a meccs jelentős részében, nagy kár, hogy amikor a legfontosabb lett volna a koncentráció, akkor elvitt bennünket a fiatalos szertelenség. A harmadik negyed végéhez közeledve még mi voltunk gólelőnyben (10-9 ide), azonban két perc alatt három gólt rámolt be a házigazda. Az utolsó felvonás adok-kapok játéka és gólpárbaja egyértelműen nem nekünk kedvezett. Végül öt találattal, 15-10-re maradtunk alul egy olyan találkozón, amelyet a látottak alapján akár meg is nyerhettünk volna. A DIGI-Eger a januári folytatást a tizedik helyről várja – írja az agriasport.hu.
Férfi vízilabda OB I., 13. forduló
Kaposvári VK – DIGI-Eger 20-15 (4-5, 3-3, 5-2, 8-5)
Kaposvár. Játékvezetők: Fodor R., Kollár Gy.
Kaposvár: Szilágyi Á. – Dőry Farkas 4, Bede, Berta 2, Pellei F. 1, Juhász-Szelei 2, Hárai 1. Csere: Kósik (kapus), Aranyi 1, Fülöp 5, Pellei, Baj M. 1, Vindisch 2, Vörös 1. Edző: Surányi László
Eger: Moravcsik – Rádli 4, Sári 1, Szalai 2, Dóczi, Tomozi 1, Molnár G. 2. Csere: Borbély (kapus), Ádám 1, Moldisz 2, Berényi 1, Gólya 1, Klebovicz, Biros V. Edző: Jászberényi Gábor
Emberelőny/gól: 11/6 illetve 10/9
Ötméteresek: 1/1 illetve 2/2
Kipontozódott: Pellei (21.), Gólya (23.), Klebovicz (27.)
Surányi László:
Nehezen jöttünk ki a meccs eleji gödörből, az egriek igencsak megnehezítették a dolgunkat. Talán sok kézilabda Európa-bajnoki meccset néztünk a csapattal, hiszen ez a mérkőzés inkább egy kézilabda, mintsem egy vízilabdameccsre hasonlított a 35 góllal.
Jászberényi Gábor:
Három negyeden keresztül jól játszottunk, aztán a záró játékrészben kaptunk nyolc gólt. Húsz kapott góllal nem lehet mérkőzést nyerni. Sajnos Salamon Ferenc megbetegedett, nem lehetett velünk, de a fiatalok sokat és jól dolgoztak. Nagyon bosszant ez a vereség, mert a mérkőzés képe nem azt mutatta, hogy öt góllal kikapunk.
Fotó: Lénárt Márton

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!