Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt, Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 1 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

December 16. napja, hétfő van. Csodás hétkezdést, Eger! Lássuk a ma reggeli frisseket és fontosakat.

2024. december 16., hétfő


IIyen idő lesz a héten

Változékony, jellemzően szeles, enyhe időjárás várható a héten, 6 és 12 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel. A hét második felében csapadék érkezik, és némileg csökken a nappali felmelegedés – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Ma délelőtt még jobbára erősen felhős lesz az ég, később nyugat felől szakadozni, vékonyodni kezd a felhőzet, és fokozatosan csökken a csapadék valószínűsége, délután már keleten is egyre kevesebb helyen valószínű gyenge eső. A délnyugati harmadban jellemzően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra van kilátás, másutt viszont nagy területen kísérik erős, néhol viharos lökések a nyugati, északnyugati szelet. A csúcshőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, de az északkeleti, keleti határvidéken néhol ennél több fokkal hidegebb is lehet.

Kedden többnyire gyengén felhős lesz az ég, de helyenként – főként északkeleten, illetve a szélvédett tájakon – erősebben felhős, párás időszakok is lehetnek. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett tájakon mínusz 2 és 0 fok között várható. A maximumok 6 és 12 fok között lesznek.

Szerdán reggel előfordulhat párásság, ködfoltok is lehetnek, napközben azonban nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős időre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A délire, délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. Hajnalban mínusz 3 és plusz 3 fok közötti hőmérsékletre lehet számítani, kora délutánra 6 és 11 fok közé melegszik fel a levegő.

Csütörtökön a ködfoltok feloszlása után közepesen felhős lesz az ég, de a nap második felétől felhősödés kezdődik. Napközben még nem valószínű csapadék, majd estefelé nyugat felől már előfordulhat eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A minimum mínusz 4 és plusz 2, a csúcsérték 4 és 11 fok között alakul.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és nyugat felől érkezve egyre nagyobb területen eredhet el az eső. A délnyugati szél északnyugatira fordul, megerősödik, viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Szombaton a csökkenő felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható, néhol zápor, hózápor előfordulhat. Az északnyugati szél nagy területen lehet erős, helyenként viharos. A minimum-hőmérséklet mínusz 5 és plusz 1, a maximum-hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

Vasárnap változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek, és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A délnyugatira forduló szél helyenként megélénkül. Hajnalban mínusz 5 és plusz 1 közötti hőmérséklet várható, délután 1-6 fok valószínű.

Egerben hétfő reggel 4, 5 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük


Névnap

Aletta, Etelka, Adelaida, Adelheid, Aggeus, Alba, Alett, Alitta, Alvina, Aser, Azár, Beáta, Elke, Euzébia, Fehéra, Fehérke, Heidi, Hófehérke, Nauzika, Özséb, Tihamér

Az Aletta név eredete és jelentése

Német-olasz eredetű, az Adelhied átvételéből. Jelentése: nemes.

Az Aletta név jellemzése

Kitartó, környezetére és munkájára igényes, szívügyének a gyerekek támogatását, segítését tekinti. Társaságban nehezen oldódik.

Az Etelka név eredete és jelentése

Dugonics András alkotta meg az Etele (Attila) női párjaként.

Az Etelka név jellemzése

A nevet viselők nagyon vidám, humoros, jókedvű emberek. Szeretik a társaságot, azonban a társaság középpontjában érzik jól magukat.

Kutya névnap:

Brutus, Polli(y)

Cica névnap:

Cupido

Hörcsög névnap:

Kesztyű

Születésnaposok

1770 – Ludwig van Beethoven német zeneszerző († 1827)

1833 – Lotz Károly magyar festőművész († 1904)

1872 – Réti István magyar festőművész († 1945)

1882 – Kodály Zoltán Kossuth-díjas magyar zeneszerző, népzenekutató, zenetudós († 1967)

1943 – Koltai Róbert Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező

1946 – Benny Andersson svéd énekes, az ABBA együttes tagja

1949 – Billy Gibbons, a ZZ Top gitárosa

1951 – Waszlavik („Gazember”) László rockzenész

1953 – Szikora Róbert zenész, az R-GO énekese

1984 – Puskás Péter magyar énekes

Miről híres a mai nap?

  • A Magyar kórusok napja Kodály Zoltán születésnapján 2017 óta.

Ezen a napon történt

1256 – IV. Béla magyar király kiváltságlevele az esztergomi Szent Adalbert főszékesegyház számára, amelyben először említik a Szent Koronát

1526 – Az ellenpárt Habsburg Ferdinándot kiáltja ki magyar királynak Szapolyai (Zápolya) János ellenében

1645 – I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és III. Ferdinánd német-római császár között létrejön a linzi béke

1848 – Jellasics hadteste Bécs felől benyomul Magyarországra, Parndorfnál (későbbi magyar nevén Pándorfalu), a Fertő tó mellett vereséget mér a magyar csapatokra

1947 – Megépítik az első működő tranzisztort a Bell Laboratórium (a híres Bell Labs) három kutatója: John Bardeen, Walter Brattain és William Shockley

1965 – Elindul az első napszél-kutató műbolygó, az amerikai Pioneer–6

1995 – Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió tagállamai elhatározták, hogy a közös valuta neve euró lesz, egyben rögzítették az új pénznem bevezetésének időrendjét

2001 – Az UNESCO bizottsága a Fertő tó/Neusiedler See kultúrtájat a világörökség részévé nyilvánítja

Ezek voltak a hétvége legfontosabb hírei

Átlépte az egymilliót a visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőívek száma – videó
Friss kutatás: első helyen a Fidesz-KDNP
Imacsoport alakult Heves Vármegyében
Több mint 124 millió forint értékű hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tavon a nyaralóhajózás feltételeit
Jövőre megújul a Szép-kártya – videó
A közelgő Szentévről beszélt az érsek
Kitört itthon a dubai csoki-láz, most a Lidlt fosztották ki – videó 
Puma született Gyöngyösön – videó

✨ A hétfői horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)

A képhez tartozó alt jellemző üres; horos.jpg a fájlnév

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL