Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Zsófia, Szonja

Sötét
Fény

Átfogó projektben született meg Gyöngyös elkerülő útja

1

Átfogó projektben született meg Gyöngyös elkerülő útja

Szponzorált tartalom.

Ez a cikk több, mint 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A HE-DO és a Colas generálkivitelezésében egy 4,5 kilométeres elkerülő jött létre a 2406-os Szurdokpüspöki-Gyöngyös összekötő út és a 3-as főút között kapcsolatot teremtve.

Gyöngyös mellett december 20-án átadták a gyöngyösi elkerülő út projektjét. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) átfogó beruházásának különböző részeit a HE-DO és a Colas Út Építőipari Zrt. alkotta konzorcium kivitelezte.

A projektben egy 4,5 kilométeres elkerülő jött létre a 2406-os Szurdokpüspöki-Gyöngyös összekötő út és a 3-as főút között kapcsolatot teremtve.

A pénteki eseményen Nyul Zoltán, az ÉKM magasépítésért felelős helyettes államtitkára; Horváth László országgyűlési képviselő és Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere is részt vett.

Különleges kihívást jelentett a kivitelezésben, hogy a munkálatok során az elkerülő út első 3 kilométeres szakaszán kiderült, hogy az útnak nincs megfelelő teherbírása, ezért áttervezés után az egész út el lett bontva, és az alapjaitól kezdve újjáépítésre került.

Forrás: Magyar Építők

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.