Lépjen kapcsolatba velünk

Borult lesz az ég hétfőn, hó és havas eső is várható – videó

Borult lesz az ég hétfőn, hó és havas eső is várható – videó

Ez a cikk több, mint 1 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Főként az ország középső harmadában, egy összeáramlási vonal széles sávjában számíthatunk többfelé vegyes halmazállapotú csapadékra. Megmaradó hó leginkább a hegyekben – kiemelten a Mecsekben -, illetve kisebb körzetekben Baranyában és Tolnában valószínű – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Borult lesz az ég, és ma északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválthat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. Éjjel többfelé várható havas eső, havazás, délen eső is. A keleti határvidéken azonban érdemi mennyiség nem fog esni, és a Dunántúl északnyugati részein is megszűnik a csapadék hajnalra. A déli szél egyre nagyobb területen északira, északkeletire fordul, a Dunántúlon megélénkül, hajnaltól nyugaton meg is erősödik. Hétfőn is döntően borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható csapadék a Nyugat-Dunántúlt, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereget és környékét kivéve. Havazás, havas eső valószínű, de helyenként eső is eshet. Elsősorban Baranyában és környékén jelentősebb hóréteg is kialakulhat. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon nagy területen lesz erős, ott olykor viharossá is fokozódik. Az erős szél délutántól a Mecsekben hófúvást is okozhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 1 és 4 fok között valószínű.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL