Lépjen kapcsolatba velünk

Napos időben lesz részünk karácsony másnapján is – videó

Napos időben lesz részünk karácsony másnapján is – videó

Ez a cikk több, mint 1 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Karácsony másnapjára elcsendesedik a légkör, a szél mindenütt mérséklődik, emellett a napsütésé lesz a főszerep – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.

Észak, északkelet felől tovább csökken a felhőzet és egyre nagyobb területen kiderül az ég, naposra fordul az idő. Legtovább a középső országrészben és délen maradhatnak felhős, borult körzetek, egészen a délnyugati határvidéken napnyugtáig is megmaradhat a felhőzet. Éjszaka már országszerte derült idő várható, hajnaltól kevés fátyolfelhővel, amely csütörtökön napközben nem fogja érdemben szűrni a napsütést. Csapadék nem lesz. Az északias irányú szelet továbbra is nagy területen kísérhetik erős, a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten még olykor viharos lökések, a középső országrészben ugyanakkor döntően mérsékelt marad a légmozgás. Este mindenütt elkezd veszíteni erejéből a szél, azonban hajnalig a Nyugat-Dunántúlon és keleten még előfordulhatnak élénk lökések.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -1 fok között alakul, de a szélvédett északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 2 és 7 fok között alakul.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL