Lépjen kapcsolatba velünk

Változékony idő lesz vasárnap – videó

Változékony idő lesz vasárnap – videó

Ez a cikk több, mint 1 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Holnap még visszapörög fölénk a hazánktól jelenleg északkeletre lévő ciklon. Emiatt felhősebbre fordul az idő, és elvétve – főként az északkeleti régióban – hószállingózás, hózápor is kialakulhat. Ezt követően egy nyugatról benyúló anticiklon peremére kerülünk.

Éjjel észak felől tovább növekszik a felhőzet, így általában felhős, délnyugaton ködös idő várható, emellett maradhatnak derült vagy gyengén felhős körzetek is. Hózáporok helyenként előfordulhatnak, de inkább csak vékony hóréteg (lepel – 2 cm) alakulhat ki. Az északnyugati, nyugati szél elsősorban az Észak-Dunántúlon és a középső országrészben élénk, erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul.

Vasárnap a Dunántúlon és északkeleten felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, míg másutt napos idő várható a kevés felhő mellett. Délnyugaton legkésőbb délelőttre a zúzmarás köd mindenhol feloszlik. Legfeljebb északkeleten fordulhatnak elő hózáporok, másutt csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi irányú szelet nagy területen kísérhetik erős, az északnyugati, nyugati országrészben viharos lökések. Elsősorban keleten viszont gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, +5 fok között várható. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL