Január 27. napjával indul azt új hét. Jó reggelt, Eger! Ma reggel is összegyűjtöttük a legfontosabb napindító információkat.
2025. január 27., hétfő
IIyen idő lesz a héten
Folytatódik a változékony, tavaszias időjárás ezen a héten is, a hét elején a délnyugati tájakon akár 20 Celsius-fok is lehet, majd a hét második felében kissé mérséklődik a meleg. A szél gyakran lesz élénk és szórványos eső minden nap előfordulhat – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Ma többnyire napos idő várható fátyolfelhőkkel, de az Északi-középhegység térségében kisebb körzetekben tartósabban megmaradhat a köd és a rétegfelhőzet. Csapadék nem valószínű.
Többfelé élénk lesz a déli, délnyugati szél, de a Dunántúlon erős, olykor viharos lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet többnyire 12 és 18 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében néhol 10 fok alatt maradhat a csúcsérték.
Kedden az ország nagy részén legalább rövid időre kisüt a nap a nyugat felől felvonuló vastagabb felhőmezők mellett, a felhőkből azonban egyre több helyen kell számítani esőre, záporesőre. A déli, délnyugati szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések – az Északi-középhegységben ugyanakkor jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás. Hajnalban általában 4 és 10 fok között alakul a hőmérséklet, azonban északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is lehetnek. Délutánra döntően 10 és 18 fok közé melegszik fel a levegő, de északkeleten több fokkal hűvösebb maradhat az idő, míg délnyugaton egy-egy helyen a 20 fok sem teljesen kizárt.
Szerdán átmenetileg csökken a csapadékhajlam, a felhőzet is nagyobb területen szakadozik fel, a nap második felében azonban dél, délnyugat felől ismét vastagszik, egyre többfelé záródik a felhőtakaró, ezzel együtt az eső, zápor kialakulási esélye is növekszik. A légmozgás mindenütt mérséklődik. Hajnalban jobbára 2-7 fok várható, de a derültebb, szélvédettebb fagyzugokban fagypont körül is alakulhat a minimum. Délután 8-16 fok valószínű.
Csütörtökön döntően erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, és több helyen várható eső, zápor. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban általában 2-7 fok valószínű, de az átmenetileg kevésbé felhős északi fagyzugokban 0 fok alá is hűlhet a levegő. A maximum 7-14 fok között várható.
Pénteken szakadozottabbá válik a felhőzet, ezzel együtt kissé csökken a csapadékhajlam is, kevesebb helyen fordulhat elő eső, záporeső. A nyugati, északnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 0 és plusz 7, délután 7-14 fok közötti értékek várhatók.
Szombaton erős felhősödés valószínű, szórványosan fordulhat elő záporos jellegű csapadék. Megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. A minimum mínusz 2 és plusz 5, a csúcsérték 5 és 10 fok között várható.
Vasárnap felhőárvonulásokra van kilátás helyenként kis mennyiségű, vegyes halmazállapotú záporos csapadékkal. Az északi, északnyugati szelet több helyen kísérhetik élénk, erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 3, a csúcshőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.
Egerben hétfő reggel 3, 4 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Angelika, Andelin, Andelina, Angyal, Angyalka, Botár, Janek, János, Krizosztom, Krizsán, Lotár, Ulászló, Vincencia
Az Angelika név eredete és jelentése
A görög eredetű Angéla latinos becézése. Jelentése: angyali, angyalhoz hasonló.
Az Angelika név jellemzése
Érzelmes, szenvedélyes szeretetre vágyó és méltó személy. Törekszik a biztonságra, az állandóságra.
Kutya névnap:
Gilda, Tyufi
Cica névnap:
Gilda, Mandarin
Hörcsög névnap:
Kopacsek, Herkules
Születésnaposok
1242 – Árpád-házi Szent Margit († 1270)
1756 – Wolfgang Amadeus Mozart osztrák zeneszerző, karmester († 1791)
1872 – Aschner Lipót magyar üzletember, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. felvirágoztatója, a Tungsram névadója, az Újpesti Torna Egylet elnöke és mecénása, „a magyar világítástechnika Mechwartja” († 1952)
1889 – Mihályi József magyar precíziós műszerész, több forradalmi jelentőségű fényképészeti műszaki újítás megalkotója († 1978)
1929 – Gurics György olimpiai bronzérmes, világbajnok birkózó, edző († 2013)
1947 – Bardóczi Gyula magyar zenész, a The Boys, a Gemini, a Kati és a Kerek Perec, a Neoton Família és az Old Boys dobosa
1955 – Vörös István magyar zenész, a Prognózis együttes énekese
1956 – Pap Vera Kossuth-díjas magyar színésznő († 2015)
1964 – Bridget Fonda amerikai színésznő
Miről híres a mai nap?
- Merici Szent Angéla ünnepe a katolikus egyházban
- A holokauszt nemzetközi emléknapja: 2005-ben az ENSZ közgyűlése egyhangú határozattal az auschwitzi haláltábor 1945-ös felszabadításának napját a holokauszt mintegy hatmillió áldozatának nemzetközi emléknapjává nyilvánította.
Ezen a napon történt
1163 – Ellenkirályként Magyarország trónjára kerül IV. István.
1945 – A szovjet Vörös Hadsereg felszabadítja az Auschwitz és Birkenau területén található auschwitzi koncentrációs tábort.
1967 – Több mint 60 ország képviselője aláírja az Atomcsend-Egyezményt
1967 – Az Apollo–1 űrhajóban, még a Földön tűz következtében életét veszti 3 amerikai űrhajós.
1973 – Párizsban az Amerikai Egyesült Államok és Vietnám képviselői aláírják a békeszerződést, ezzel véget ér a vietnámi háború.
Ezek voltak a hétvége legfontosabb hírei
Négyszázezer forint gyűlt össze az Eger Advent jótékonysági bögreakcióján
Így telt idén az Egri Borok Bálja – fotóriport
Hatalmas az érdeklődés a január 1-től igényelhető lakhatási támogatás iránt
Már több mint 1,5 millióan töltötték le a DÁP-alkalmazást – videó
Garanciák kellenek arra, hogy a magyar energiabiztonságot nem fogják fenyegetni
MÁV: kevesebb a bliccelő
Ajándékkal köszönte meg a Városgondozás a Dobó téri karácsonyfát
Újra indul a Bródy Olvasóklub
30 órás, megszakítás nélküli járőrszolgálatot látott el Eger utcáin a Felsővárosi Polgárőrség
Új karnagy dolgozik a bazilikában, új tervek formálódnak Egerben
Curtis megütött egy nézőt az egri körcsarnokban
Együtt vett fel a vadkamera két, Magyarországról korábban eltűnt állatfajt a Jósva pataknál
Véradásra hív a Vöröskereszt
✨ A hétfői horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












