Lépjen kapcsolatba velünk

Megvan a 4000. területvédelmi tartalékos katona 

0d07e9f5e4994c4f86dfc5d1dabc5652

Megvan a 4000. területvédelmi tartalékos katona 

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Amióta Magyarország áttért az önkéntes haderő kiegészítésére, ilyen rövid idő alatt még soha nem csatlakoztak ennyien a Magyar Honvédséghez. A júniusban indult „Szeretem, megvédem!” kampány eredményeként már a négyezredik területvédelmi tartalékos katona is a honvédség kötelékébe lépett – tájékoztatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A tárcavezető kiemelte: az országos szintű kampány hatására 2025. január második felére meghaladta a 4000-et az új területvédelmi tartalékosok száma, ami azt mutatja, hogy a kampány a vártnál is nagyobb sikert aratott. Hangsúlyozta: 

ez az eredmény nemcsak a kampány eredményességét mutatja, hanem a magyar állampolgárok elkötelezettségét is az ország védelmének megerősítése mellett.

Több tartalékos lett hivatásos vagy szerződéses katona

„Magyarország nem felszólítást, hanem egy életre szóló meghívást küldött a fiataloknak, hogy egy olyan közösség tagjai legyenek, ahol az összetartás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság a legfontosabb alapelvek” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy 

az új területvédelmi tartalékosok közül majdnem 300-an egy lépéssel még tovább mentek, és hivatásos vagy szerződéses katonák lettek. 

Ez az eredmény nemcsak számokban mérhető siker. Azt is bizonyítja, hogy Magyarország lakossága felismerte a tartalékos rendszer fontosságát. „Büszkék vagyunk minden egyes újonnan szerződést kötött tartalékosra, aki a közösség védelmét választotta hivatása részeként” – mondta a miniszter.

Továbbra is lehet jelentkezni

A területvédelmi tartalékos rendszer további fejlesztése érdekében a kampány folytatódik, a Magyar Honvédség várja mindazokat, akik csatlakozni szeretnének, hogy egy biztonságosabb jövőt teremtsenek Magyarország számára – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter a fiatalok figyelmét külön felhívta arra, hogy akik hat hónapos folyamatos önkéntes tartalékos kiképzésen vesznek részt, már az alapkiképzés után is jogosultak 16 többletpontot kapni a felsőoktatási felvételi eljárásban. Ez is azt szolgálja, hogy a fiatalok könnyebben tudjanak tervezni a tartalékos szolgálat és tanulmányaik összehangolásában – tette hozzá a miniszter, megemlítve, hogy a 32 és 64 többletpontokra vonatkozó szabályok továbbra is érvényben maradnak, tehát azok számára, akik hosszabb ideig tartó kiképzésen vesznek részt, továbbra is lehetőségük lesz a magasabb pontszámok megszerzésére.

Az új ajánlati csomag: a jelentkezők évi bruttó 600 ezer, azaz havi 50 ezer forintot kapnak az alapkiképzés után, a szerződéskötési díj bruttó 150 ezer forint, és bruttó 500 ezer forint az ajánlási bónusz jár. Ezt akkor kapja meg a tartalékos, ha az általa toborzott új tag elvégzi az alapkiképzést. A felsőoktatásban tanulók havonta bruttó 160.000 forint, a szakképzésben tanulók bruttó 110.000 forint ösztöndíjra jogosultak, amennyiben tanulmányaik alatt szolgálatot vállalnak.

A fotó illusztráció! (Magyar Nemzet/Ladoczki Balazs)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.