Lépjen kapcsolatba velünk

Napokon belül elkezdődhet az idei pollenszezon

Allergia

Napokon belül elkezdődhet az idei pollenszezon

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A legkorábban virágzó tavaszi fák pollenszórása felerősödhet a következő napokban.

A kora tavaszi idő hatására a természet is éledezni kezdett. Egyre több helyről látni fotókat hóvirágokról, melyek már teljes egészében kinyíltak, pedig még nem ért véget az év első hónapja. Ugyanakkor más növények is „kezdenek felébredni téli álmukból”, a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenszemei már megjelentek a levegőben, ugyan még csak alacsony szinten – írja az Időkép.

A következő napokban sokfelé folytatódik a kora tavaszt idéző idő, így a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) tájékoztatása szerint a legkorábban virágzó tavaszi fák, azaz a mogyoró, az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja

helyenként elérheti akár a tüneteket okozó közepes szintet is,

így minden bizonnyal elindul a 2025. évi pollenszezon. A tájékoztatóból az is kiderül, hogy a kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően alacsony szinten van jelen hazánkban.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.