Nyolc film lesz látható, négy napon át az Uránia Moziban.
A hétfő délután rendezett sajtótájékoztatón Berény Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője elmondta, hogy idén negyed alkalommal csatlakozott városunk a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjához, amelyen a világ legjobb alkotásait mutatják be. Egerben 4 napon keresztül, január 30. és február 2. között, összesen 8 film közül választhatnak a nézők. A fesztiválfilmek négy témában kerülnek bemutatásra: hétköznapi vágyak, küzdelmek, hősök és félelmek. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik. (Facebook-esemény: ITT.)
Gulyás László alpolgármester elmondta, nagyon büszke arra, hogy minőségi kulturális rendezvények vannak a városban. „A filmművészetet ugyanolyan fontosnak tartom, mint a többi művészeti ágat és azt gondolom, ezen a filmfesztiválon egytől egyig kiváló alkotások fognak szerepelni és mindenkit arra bíztatok, hogy ha idejük engedi, jöjjenek el, nézzék meg ezeket a dokumentumfilmeket. Az, hogy ilyen fantasztikus helyszínen valósulhat meg, mint az Uránia Filmszínház, ami egy több, mint 100 éves épület, külön ad ennek a rendezvénynek egy nagyon komoly minőséget.” – zárta szavait a kulturális ügyekért felelős alpolgármester.

A programsorozat érdekessége, hogy mindegyik filmnek van egy nagykövete. A nagykövetek mind kiváló szakemberek, akik vezetésével, a vetítések után rövid beszélgetés, vita folytatható az általuk képviselt filmekről.
Dr. Törőcsik Miklós, magyar- és filozófiatanár a Gerlach, az utolsó földműves című film nagykövete elmondta, hogy egy igazán megható filmet képvisel, melyben a főszereplő magányos, kudarcokkal teli életét mutatja be a rendező. Azonban, a hétköznapi küzdelmek ellenére egy csodálatos emberről szól, aki az egyik utolsó, régimódi növénytermesztő Amszterdam külvárosában. A modern világ térhódításával mit sem törődve – elosztóközpontok, autópályák, multinacionális cégekkel körülvéve – dolgozik.
Dr. Loboczky János, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Filozófia Tanszékének professzor emeritusa, az Orosz frontkatonák között alkotás nagykövete, a kezdetek óta, minden évben részt vesz az eseményen. „A film, amit választottam, szintén hétköznapi küzdelemről szól, háborús küzdelemről. Anastasia Trofimova, orosz-kanadai fiatal filmrendező hölgy végig követi a fronton harcolókat. Abszurd és szörnyű helyzeteket mutat be, hogyan roncsolja, pusztítja bármely oldal katonáinak lelkét, életét a háború.” – foglalta össze az alkotást.

Az Egerben látható filmek listája:
01.30., csütörtök
17:00 Kedves, drága szeretteim
19:30 Köddé váltak
01.31., péntek
17:00 Gerlach, az utolsó földműves
19:00 Zenica felett az ég
02.01., szombat
17:00 A fiú és az aranyköpeny
19:30 Orosz frontkatonák között
02.02., vasárnap
17:00 Sellőlányok viharban
19:00 Menetelés a sötétségbe
A filmekről bővebben és jegyvásárlás az uraniamozi.hu oldalon.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!