Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Katalin, Kitti

Sötét
Fény

Tavaly többször is megmozdult a föld a Kárpát-medencében

Földrengés

Tavaly többször is megmozdult a föld a Kárpát-medencében

Ez a cikk több, mint 1 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Tavaly 1611 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.

A Magyar Nemzeti Szeizmológiai Bulletinben – amelyet az obszervatórium a Facebook-oldalán is közzétett – azt írták, 2024-ben is működtették a korábbi évek során telepített 15 állandó és 32 ideiglenes állomásukat. Az év során két ideiglenes állomást kellett áttelepíteni közeli új helyszínre, az állandó állomások egyike, Csókakő megszűnt decemberben, helyette egy új állomás kezdett működni szintén a Vértes területén, Csákberényben.

Az elmúlt év szeizmikus eseményeiről készített összefoglalóban azt írták, 2024-ben 1611 helyi szeizmikus eseményt azonosítottak az északi szélesség 45,5-49,0 fok és a keleti hosszúság 16,0-23,0 fok által határolt területen. Ezek közül 327 földrengés, 1334 pedig robbantás volt.

Közölték azt is, hogy Magyarországon a lakosság hét földrengést érzékelt az év során, ezek közül három az ország területén pattant ki. A lakosság által érzékelt magyarországi földrengés volt január 28-án a Somogy vármegyei Zamárdiban, ez egy 2,3 magnitúdójú rengés volt, július 16-án a szintén Somogy vármegyei Ságváron volt egy 2,3-as magnitúdójú, és szeptember 6-án a Fejér vármegyei Nagyvelegnél egy 2,2-es rengés.

Ezeken túl még négy, Magyarország határain túl keletkezett földrengést értékelt a lakosság: a február 1-jén Ausztriában (4,4 magnitúdó), a március 14-én Bosznia-Hercegovinában (5,9), az augusztus 10-én Romániában (4,5) és augusztus 13-án Horvátországban (4,6) keletkezett rengést.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.