A város első embere minapi, meglehetősen határozott hangvételű Facebook-posztjában igyekezett helyre tenni néhány tényt a város készülő költségvetésével kapcsolatban.
Napok óta attól hangos az egri közélet, hogy a mintegy 4,1 milliárd forintra rúgó költségvetési lyukat hogyan kellene kezelnie a mindössze 4 hónapja regáló városvezetésnek. A múlt heti rendkívüli közgyűlésen a városatyák erre a helyzetre igyekeztek megoldást találni. A konstruktívnak szánt vita hevében néha előkerült témaként Trump, a Kormány intézkedései, a Fidesz, és egyéb, kevésbé a költségvetési lyuk kezelését előmozdító felszólalás is, melyre Vágner Ákos polgármester már ott is igyekezett határozottan felhívni egyes képviselők figyelmét.
Erről itt tudósítottunk élőben:
4 milliárd forintos költségvetési hiányra keresnek megoldást a képviselők a mai rendkívüli közgyűlésen
Azóta egyfajta utóvéd-kommunikáció is megjelent a korábbi városvezetéshez köthető sajtóban és csatolt részeiben, ahol egyértelműen visszamutogatásként élik meg a jelenlegi vezetés kommunikációját mintegy azt sugallva, hogy a városnak tulajdonképen nincs is költségvetési hiánya, és azzal csak meg akarják téveszteni a választópolgárokat. Azt is kijelentik továbbá, hogy a mindössze október óta várost irányító Vágner Ákos polgármester és az egri Fidesz alkalmatlan Eger vezetésére és a városi költségvetés megtervezésére.
Vágner Ákos – mintegy reagálva a fentiekre – hétfői, közösségi oldalára feltöltött posztjában tett ismételt kísérletet arra, hogy rávilágítson a problémahalmaz keletkezésének valódi okaira.
A polgármester nem kertelt, egyértelműen kijelentette, hogy az előző vezetés tovább nyújtózkodott, mint ameddig a takaró ért, és most ennek a levét isszuk!
Így fogalmazott:
– Eger évek óta többet költ, mint amit a lehetőségei megengednek. A számok egyértelműen ezt mutatják, s aki ezt nem látja be, az vagy hazudik, vagy matematikai analfabéta.
Hozzátette: – Gazdasági szakemberként, felelős polgármesterként nem nézhetek félre. A számok tükrében ki kell mondani: ha nem hozunk gyors és szükséges döntéseket, akkor a város működése fenntarthatatlanná válik.
Vágner Ákos hangsúlyozta:
Nem dughatjuk homokba a fejünket, azt már az elődeink megtették! Míg vitáztak és eljátszották, hogy mindenre van pénz, addig a város tartalékai kimerültek.
Posztjában a közeljövő terveit is felvázolta. Mint írja, az idei év az újjászervezés éve lesz, célja pedig egy olyan városi működés kialakítása, amelynek fókuszában az egriek igényei szerepelnek.
– Ezért küldtek ide minket, és ezt meg is fogjuk csinálni! – zárta posztját a polgármester.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














