Lépjen kapcsolatba velünk

1 ÚTON, 1 SZÍVVEL. Elkezdődött a Házasság hete Egerben – videó

1 ÚTON, 1 SZÍVVEL. Elkezdődött a Házasság hete Egerben – videó

Ez a cikk több, mint 1 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

1 Úton, 1 szívvel. Elkezdődött a Házasság hete, mely hétfőtől szombatig tartó, hat napos programsorozatot kínál az egrieknek és a térségben élőknek a Keresztények Egerért összefogás szervezésében. Kulcsmondatuk idén, hogy bátran és büszkén kiállnak az Isten szívéből származó szövetség mellett.

A hat gyülekezetből álló „Keresztények Egerért” összefogás – egri mottóként – most is középpontba helyezi azt a tényt, hogy Isten természetfeletti módon összeszerkeszti azokat, akik Vele szövetségben és egymás iránti elkötelezettségben élik az életüket. Egri programsorozatunk jelmondata a Házasság Hetén tehát változatlan: 1 ÚTON, 1 SZÍVVEL!

Hétfőn Hámori Attila lelkipásztor tartott előadást „Egyszer értenél meg végre…!” címmel. A kommunikáció, az egy nyelven való beszéd és az egymásra fordított idő fontosságára hívta fel a figyelmet. Ugyanis sok pár elbeszél egymás mellett, melyből konfliktusok születnek, mely akadályokat görget a párkapcsolat útjába.

Kedden A hűség művészetébe avatja be az érdeklődőket Lakatos Péter és felesége Vera, szerdán a Társra találni Istennel lesz a téma, mely egy pódiumbeszélgetés lesz olyan egri párokkal, akik Istentől kérték és kapták meg egymást. Csütörtökön az Apák és fiúk, Anyák és leányaik témát karolják fel Varga György lelkipásztor segítségével. Pénteken, Valentin-napon Egy hullámhosszon címmel szintén pódiumbeszélgetés lesz egy profi zenész házaspárral, Bolyki Andrással és Eszterrel. Szombatra páros vacsoraestet szerveznek, melyre szerda estig lehet még jelentkezni.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Életmód kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.