Lépjen kapcsolatba velünk

Kedden is folytatódik a fagyos idő – videó

Kedden is folytatódik a fagyos idő – videó

Ez a cikk több, mint 1 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az előttünk álló éjszakán ismét fázni fogunk, a fagyzugokban akár -15 fok köré is hűlhet a levegő. Holnap az ország nagyobb részén felhősebb időben lesz részünk, majd folytatódik a száraz, de már napos idő.

Éjjel az ország északnyugati felén és a keleti határvidéken felhős maradhat az ég, míg másutt általában derült idő valószínű. Csapadék nem valószínű, legfeljebb hószállingózás fordulhat elő. A szél gyenge marad, sőt sokfelé szélcsend lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és -5 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a felhősebb részeken pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. 

Holnap kezdetben a derült dél-dunántúli és Dunától keletre eső tájakon is fokozatosan megnövekszik a felhőzet, így általában közepesen vagy erősen felhős időre van kilátás hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Este a felhőzet leépül, illetve elhagyja az országot, így egyre többfelé kiderül az ég. Csapadék nem valószínű, legfeljebb néhol lehet hószállingózás. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csak kevés helyen élénkülhet meg az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1, 5 fok között alakul. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL