A második februári hétvégéhez képest országosan 20%-kal nagyobb forgalmat, mintegy 243 ezer vendégéjszakát hozott a hazai szálláshelyeknek a Valentin-hétvége.
Sokan használták az ünnepléshez SZÉP-Kártyáikat is, ezekről mintegy 20%-kal többet fizettek szálláshelyeken a megelőző héthez képest. A belföldi utazók 87%-ának szívét a vidéki Magyarország rabolta el és szinte valamennyi korosztály szívesen kelt útra. Az adatokból az is látszik, hogy a romantika hétvégéjén vendégeskedő legidősebb pár hölgytagja 86 esztendős volt, és 90 éves társával utazott.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján idén a Valentin-napot hétvégi pihenéssel összekötő utazók 58%-a vidéki desztinációkat részesítette előnyben. A belföldi utazók 87%-át is a fővároson kívüli szálláshelyek üdvözölhették a február 14. és 16. közötti időszakban. A vidék hazai szerelmeseinek népszerűségi rangsorát nézve ismét fürdővárosok lettek dobogósok. Toplistájukat Hévíz vezette, a második Zalakaros és a harmadik Hajdúszoboszló előtt. Ugyancsak Hévíz volt az éllovasa a nemzetközi vendégek vidéki desztinációs népszerűségi listájának is, melynek második helyezettje ugyanakkor Szeged lett, harmadikként pedig Bük kapott rajta helyet. Ami a vidéki térségeket illeti, a hazai és külföldi vendégek körében is a Balaton volt az első számú kedvenc. Ezt követően
a hazai vendégek második, illetve harmadik választása a Mátra–Bükk és Budapest környéke volt,
míg a nemzetközi utazók Bük-Sárvárt, valamint Debrecen és környékét keresték fel a legszívesebben.
Az NTAK adatokból az is látszik, hogy a romantika hétvégéje közel 60%-ban a 25-54 közöttieket indította útnak. Ugyanakkor nemcsak a fiatal korosztályokat motiválta pihenésre a Valentin-hétvége, hiszen az 55-64-évesek is 13%-ban, a 65 év felettiek pedig 8%-ban képviseltették magukat a vendégek között. A Valentin-nap nemcsak a fiataloké: a romantika hétvégéjén vendégeskedő legidősebb pár két tagja 90, illetve 86 éves volt.
A február 14-i hétvégézők láthatóan gálánsabban költöttek, így szálláshely-szolgáltatók 15%-kal több, mintegy 7,5 milliárd Ft-os bevételnek örülhettek, mint a megelőző februári hétvége alkalmával. Sokan használták a romantikus ünneplésre SZÉP-Kártyáikat is, amellyel 349 millió forintot, közel 20%-kal többet fizettek szálláshelyeken, mint a megelőző hétvégén.
A Visit Hungary A Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalataként a Visit Hungary Zrt. feladata, hogy innovatív marketing és üzletfejlesztési stratégiák alkalmazásával, proaktív szemléletben támogassa a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában lefektetett célok megvalósítását és az országmárka építését. A nemzeti turisztikai marketingszervezet a vendégforgalom növelése érdekében folytat üzletfejlesztést, kiterjedt belföldi és nemzetközi marketingkommunikációs feladatokat lát el, turisztikai és imázskiadványokat készít, kutatásokat és elemzéseket végez, valamint kiállításokon és turisztikai szakvásárokon vesz részt a hazai desztinációk népszerűsítése céljából. Folyamatos kampánytevékenységével aktívan hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország még vonzóbb, felfedezésre és újrafelfedezésre érdemes úti célként jelenjen meg a külföldi és a belföldi utazók számára. A Visit Hungary stratégiai döntéseit, marketing aktivitásainak tervezését, valamint üzleti együttműködéseit a digitális turisztikai ökoszisztéma által biztosított komplex adatállomány felhasználásával, valamint a Nemzetközi Turisztikai Adatszolgáltató Központ adataira alapozva hozza meg és végzi. További információk: csodasmagyarorszag.hu és igyutazunk.hu

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!