A végleges nevezésekkel, a visszalépések után után eldőlt, hogy 15 fős magyar csapat utazik a március 6-9-i hollandiai fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságra.
A 400-as Molnár Attila és Enyingi Patrik, valamint női 60 gáton Tóth Anna és Kozák Luca – teljesítették a kvalifikációs szintet, négyen – Takács Boglárka (60 m), Klekner Hanga (rúd), Jankovics Dániel (magas) és Szeles Bálint (Egri Városi Sportiskola) 60 m gát) – pedig a ranglistán álltak kijutó helyen. A női magasugrásban Bátori Lilianna, távolugrásban Bánhidi-Farkas Petra, 3000 méteren Vindics-Tóth Lili, férfi 60 méteren Illovszky Dominik, férfi 60 gáton Eszes Dániel, illetve női 800 méteren Kéri Bianka és a súlylökő Beregszászi Renáta jutott még ki a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó apeldoorni kontinensviadalra.
„A létszám tekintetében is elégedettek lehetünk” – hangsúlyozta Scheidler Géza sportszakmai igazgató. – Tervezhető és sejthető eredményességet” figyelembe véve is erős a csapat. Több versenyzőnek is drukkolhatunk a döntőbe jutásért, vagy esetleg a még jobb eredmény eléréséért. Semmiképp nem kell úgy kezelnünk, hogy valaki plusz teherrel utazna ki Hollandiába . Az európai ranglistaelső, a világranglistán harmadik Molnár Attila jó eséllyel páykázik a döntőbe. A nagyon fiatal Bátori Liliannát, aki „bizonyította az élmezőnybe tartozását”, az országos bajnokságon „egymással és a másodpercekkel” nagyot küzdő két gátfufót (Kozák Luca, Tóth Anna) akik reményei alapján akár a legjobb nyolc közé juthatnak.
„Meglátjuk, hogy a többi versenyzőnk, akiknek még most alakul a formájuk, meddig tudnak eljutni. Takács Boglárka szintén döntőaspiráns lehet – szögezte le Scheidler Géza.
A 60 méteres férfi gátfutásban a 2 magyar futó (Szeles Bálint, Eszes Dániel) számára már az első napon, csütörtökön rendezik az előfutamokat (március 6. 21.17.)
zelesAgriasport

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!