Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Andrea, Ilma

Sötét
Fény

„Isten a világhálón”

I2

„Isten a világhálón”

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Isten a világhálón – az egyházi kommunikáció jelene és jövője címmel tartottak szakmai napot az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége és a Nemzeti Média -és Hírközlési Hatóság által szervezett programon elsőként Ternyák Csaba érsek mondott köszöntőt. Beszédében kiemelte: a katolikus egyház katekizmusa úgy tanítja, hogy Isten végtelenül nagyobb, mint minden műve. Ha mindenütt jelen van, akkor jelen van a világhálón is? – tette fel a kérdést, majd úgy folytatta, – az újságírók, médiaszakemberek, akik gazdag tartalmakat tesznek fel a világhálóra, lehetővé teszik azt, hogy például szentmise közvetítések, illetve más, a keresztény értékrendet közvetítő műsorok által – ha áttételesen is – de megjelenjen az Isten a világhálón – ismerteti az elhangzottakat az Egri Főegyházmegye honlapja.

„Krisztus reális jelenléte viszont a katolikus egyház hite szerint, aki a szentmisében jelen van, nem valósul meg a virtuális térben, csak utalásszerűen valamiképpen élményt ad, de hiányzik belőle a valóság. A világháló hatalmas tudástár és egy nagy virtuális valóság, sok minden ott lehet, amit Istenről mi felteszünk, de Istent a maga teljességében a világháló sem tudja befogadni és veszélyeket is rejt magában minden ilyen kísérlet, mert Isten végtelenül nagyobb a webnél és végtelenül nagyobb a mesterséges intelligenciánál is, amelyik hát a webnek egy különleges, legújabb terméke.”

Kereszténynek lenni, Krisztust követni nem csak vallási ismereteket, egyházi szokások és szabályok megtartását, hanem azt is jelenti, hogy ez az egészséges, boldog élet receptje. Mondhatni: Krisztust követni egyszerűen praktikus. Ezt már Szikora József MAKÚSZ elnök fogalmazta meg. Mint hangsúlyozta, a XVI. század után elkezdődött az a folyamat, amit szekularizációnak nevezünk. Sokan akarják, hogy az egyház beszoruljon a sekrestyébe, de van egy eszköz, a média, amely alkalmas lehet arra, hogy kinyíljunk a világ felé, és szembeszegüljünk a szekularizációval.

„Felfogásom szerint ez az egyháznak a közjóról szóló tanítása alapján lehetséges. XIII. Leó pápa, aki többek között a közjóról is és egyáltalán a társadalmi feladatainkról beszélt, nekünk, magyaroknak is agresszált egy buzdítást, amelyben az egyházat ért média általi támadásokra azt írta nekünk, hogy betűvel szemben állítsatok betűt. Ez a XIX. század vége felé történt. Napjainkban is számos nehézséggel szembesülünk, tépázza a világot, sok probléma minket is, de ezek közepette sem adhatjuk alább a jézusi szónál, ti adjatok nekik enni.”

Galambos István az NMHH képviseletében köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, teológiát végzett emberként is úgy látja, hogy bár sok veszély leselkedik ránk a világhálón, vannak lehetőségek is, amelyekhez jó szempontokat adhat mindenki számára ez a konferencia.  Gianone Péter senior kommunikációs szakértő a kríziskommunikáció sajátosságait ismertette, konkrét példákon bemutatva, hogyan lehet szakmailag és etikailag is helyesen eljárni egy-egy nemvárt, rendkívüli esemény esetén. „Online útikalauz stopposoknak” – Nem minden az, aminek látszik?! címmel Bodolay Zsófia, az NMHH szakértője adott ismertetőt a világháló rejtette veszélyekről, a mesterséges intelligencia térnyeréséről.

Prof. Dr. Szűts Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem dékánja „Hittel, történetmeséléssel és algoritmussal – Egyházi kommunikáció a közösségi médiában” címmel adott ismertetőt arról, hogyan jelenik meg az evangélium üzenete az új típusú médiafelületeken.  A nap során előadást hallhattak a résztvevők a keresőoptimalizálás után válaszoptimalizálás kínálta lehetőségekről Toót-Holló Tamástól, a Mediaworks innovációs és termékfejlesztési főmunkatársától, s megismerhették a 777blog jellegzetességeit, Marti Zoltán főszerkesztő jóvoltából.

Kerekasztal-beszélgetésen vitatta meg Prof. Dr. Szűts Zoltán, Gianone Péter és Bodó Mária, a Duna csatorna Agapé című műsorának felelős szerkesztője az online kommunikáció kínálta evangelizáció kérdéseit.

(Fotó: Egri Főegyházmegye, Szent István Televízió)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egészség kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.