Vajon hogyan lehet segíteni egy ilyen kismadáron – tette fel a kérdést olvasónk. Talán a kommentelők tudnak tippeket adni, hogy merre érdemes ilyen esetben elindulni.
Szomorúan hallottam egy kétségbeesett fekete rigó trillázását, egyik ablakból a másikba szállt és kifelé nézve „énekelt” – írta meg olvasónk a hétvégi történetét.
Sorait azzal folytatta: „kezdőként” hívtam a Hortobágyi Madármentőket, a Tiszai Ökocentrumot. Valami ötletet szerettem volna kérni, hogy ilyenkor kihez lehetne fordulni, mivel neten nem boldogultam, mivel szombat volt a piaccsarnok üzemeltetéséért felelős EVAT Zrt. munkatársait is hiába kereste. (Arról nem írt, hogy az említett intézményekből végül jött-e javaslat.)

„Arra gondoltam, ha ez a hír megjelenik több ember által olvasott hírportálon, csak valaki tud segíteni, tenni az ügy érdekében, hogy ha már tényleg a „tavasz első napja van”, ahogy írták, segítsük a rigónak kijutni ebből az óriási kalitkából, kii a szabadba, a kék ég alá. Hogy ne csak ablakon belülről sóvárogjon a szabadság, a társai után.
A történetnek (egyelőre) nincs megoldása. Vajon van olyan, aki egy-egy ilyen méretű csarnokban gondoskodni tud arról, hogy a berepült madarak kiutat találhassanak: Remélhetőleg igen.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














