Az egri The Wallkids zenekar elkészítette a tavasz legvidámabb dalát, mely nemes egyszerűséggel a TAVASZ címet viseli. Az énekes, ’Gibbon’ szerint szándékosan lett „kissé infantilis” a szerzemény, ez tökéletesen illik az egyre melegedő évszak hangulatához.
A fiúk visszanyúltak a 90′-es évek igazi terpeszállós, lendületes, pop-punk hangulatához, a TAVASZ a Green Day, és a Blink 182 zenekarok fénykorát idézi.
– Az új dalunk a tavaszi zsongásról, a megőrülős szerelemről szól, amikor az ember -legyen az idős vagy fiatal-, csak a mának, a pillanatnak él, egyszerűen boldog, és meghülyül a szerelem illatától” – fogalmazott az énekes, Nádasi István ’Gibbon’, amikor megkértük, hogy meséljen az új szerzeményről, amit most, a tavasz első hetében,
csütörtökön délután mutatunk meg, elsőként az Eger Hírek olvasóinak.

Mint megtudtuk, az egri kvartett írja az új dalokat, valamint klipet is készít, melynek egy részét New York-ban forgatta a rendező barátjuk, Szabó Norman. Utóbbi a Napnyugta után című lesz. Ezt még régebben írta meg a csapat, de mivel favoritjuk, ezért erre pörgették le az új kisfilmet. A zenekar minden dalában próbál a pop-punk határain belül mozogni, van, ahol egy kicsit komolyabb a szöveg mondanivalója, van, ahol meg csak úgy szórakoztatnak.
Addig is „Itt a tavasz újra, a fejed kicsit furcsa…”
Csütörtökön lendületes kezdetet veszünk a tavaszi napsugarak erejével, az újdonságért ne felejts majd visszatérni az Eger Hírekre!

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!