Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Irén, Írisz

Sötét
Fény

Tíz éves az Eger Sikeréért Egyesület – a tagság száma már az első évben száz fölé emelkedett

Eger Sikeréért Egyesület

Tíz éves az Eger Sikeréért Egyesület – a tagság száma már az első évben száz fölé emelkedett

Háromrészes cikksorozatunkban az egyesület életének nagyobb mérföldkövei mellett a legfontosabb eseményeket is felelevenítjük.

Az Eged hegy páratlan látványával a háttérben a mai napon bejelentették, hogy megalakult az Eger Sikeréért Egyesület” – írta a lokális sajtó 2015 szeptemberében. Az egyesület megálmodói, akkor nem tudták, csak remélték, hogy tíz év távlatából lehetőségük nyílik majd visszatekinteni a szervezet működésének és tevékenységének mindennapjaira. Három elnök vezetésével telt el ez az évtized, és most amikor egyfajta múltidézést igyekszünk elkövetni, magunk is az elnöki ciklusok mentén foglaljuk össze vázlatosan a történetüket.

Az Eger Sikeréért Egyesület első elnöke Soltész Gergő az Ostoros Családi Pincészet tulajdonosa és ügyvezetője így emlékszik a kezdetekre: 

„Több beszélgetés előzte meg az egyesület alapítását, amelyeknek az volt a témája, hogy mit tudnánk mi a magunk szerény eszközeivel tenni annak érdekében, hogy az Egerben élőket, dogozókat, illetve az itt vállalkozást vezetőket lehetőségeinkhez mérten segítsük, illetve hogyan tudnánk Eger város ismertségét, mind a turisták, mind a borfogyasztók, és borszeretők körében a megfelelő módom propagálni. Azon gondolkodtunk, hogy ezekhez milyen programokat lehetne kitalálni, illetve mi lenne az a szervezeti forma, felállás, ami mellett a legtöbben be tudnának kapcsolódni olyanok, akik ezekkel a célokkal azonosulni tudnak.”

Kovács Kati, Farkas Bertalan, Soltész Gergő, Nagy Réka és Szécsi Zoltán, az Eger Sikeréért Egyesület alapító tagjai (Fotó: Nemes Róbert)

Az alapításkor igyekeztek olyan embereket összefogni, akik valamilyen szinten kötődnek Egerhez. Az alapítók közül többen valóban egri születésűek, azonban jelentős számban vannak olyanok is, akik nem a város szülöttei, de készen álltak tenni Egerért. Ha az alapítók névsorát böngésszük, kitűnik, számos ismert és elismert név. A teljesség igénye nélkül sorolhatunk az alapítók közül párat, mint Kovács Katit, az ismert énekesnőt, előadóművészt, vagy Farkas Bertalan űrhajóst. De folytathatnánk a névsort Nagy Réka modell, műsorvezető nevével, vagy Nyitrai Zsolt politikus meghatározó személyiségével, és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó neve is feltűnik az alapító okiraton. Mellettük számos jogász, banki-, pénzügyi szakember, sportoló, művész, helyben elismert ember alkotta, alkotja ezt közösséget. Az első elnökséget – Soltész Gergő mellett – alelnökként Herman István és Dr. Turcsányi Dániel, titkárként pedig Kovács Csatlós Tamás alkotta.

Dr. Turcsányi Dániel, Soltész Gergő és Herman István (Fotó: Nemes Róbert)

A város népszerűsítése mellett, hangsúlyos szerepet kapott az az elgondolás is, hogy az Egerben tanuló, rászoruló gyerekeknek tudjanak olyan programokat, akár ösztöndíjprogram formájában is létrehozni, amely segíti az eredményes tanulást, emellett a fiatalok szabadidejének eltöltéséhez olyan tartalmas rendezvényeket kívántak megvalósítani, ami számukra, és az egyesület számára is kiemelten hasznos. Ennek a gondolatnak a mentén hirdették meg mindjárt 2015 októberében az „Eger Sikeréért Egyesület ösztöndíjasa” programot. Az első ilyen jellegű kezdeményezéssel hat tanulót sikerült támogatniuk, akiknek a sikeres tanulmányaihoz érdemben hozzá tudtak járulni. Ez az úgynevezett mentor program aztán évenként meghirdetésre került, minden évben más-más egri középiskola tanulóit segítve.    

Fotó: Nemes Róbert

A tevékenységük folyamatosan bővült, akár az egri kórház részére átadott eszközvásárlási támogatás, a gyermekek nyári táboroztatása vagy az akkor még embrionális állapotban lévő Egri Csillagok Sétányáról való közös gondolkodás tekintetében, de az évente megrendezésre kerülő egri Sportválasztó nap sem zajlott le az ESE közreműködése nélkül. A megalapítást követő második év végén jelentették meg azt a kiadványt, amely ráirányította a figyelmet néhány fontos, akkor aktuális egri eredményre. A kiadványban többek között szerepelt az M25-ös út építése, az egri főiskola egyetemmé válása, a Hungarikummá vált Egri Bikavér, de helyet kapott benne a kórház fejlesztéséről és az egri turizmusról szóló diskurzus is.

Fotó: Nemes Róbert

Az első három esztendő egyfajta helykereséssel és pozicionálással is telt, felmérték azt, hogy az Eger Sikeréért Egyesület milyen helyet tud elfoglalni a városi, vagy az országos civil hálóban, melyek azok a tevékenységek, ahol hathatós segítséget tudnak nyújtani, és melyek azok a fórumok ahol markánsan meg tudnak jelenni. Az első elnöki ciklus éviben a tagság száma már száz fölé emelkedett, és a belépési szándék is egyre intenzívebbé vált, akár városi, akár megyei szinten is. Szeptemberben az addigi elnököt, Soltész Gergőt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Ellenőrző bizottsági elnökévé és az Egri Borműhely Egyesület elnökévé választották, így az új elfoglaltságai miatt nem tudott a korábbi aktivitással részt venni az ESE ügyeiben, de a szervezet tagja maradt.  2018 őszére érezhetővé vált, hogy szintet kell lépnie az egyesületnek.

Folytatjuk!

Google Hírek Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ha autóval közlekedik Egerben, mit tart a legfontosabb megoldandó problémának?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL