A járási ügyészség egyik vádirata szerint egy 30 év körüli házaspár egy Heveshez közeli kistelepülésen élt együtt a négy gyermekével. Életmódjuk azonban közel sem volt példamutató, mivel a 2022 ősze és 2023 nyara közötti időszakban a gyermekkorúak jelenlétében rendszeresen lerészegedtek, emellett különböző drogokat is fogyasztottak.
A férfi a gyermekek előtt többször bántalmazta az asszonyt, és időnként mindketten bántalmazták a gyerekeiket, akiket alkalmanként éheztettek. A vádlottak nem ruházták megfelelően a kiskorúakat, és a sértettek kellő tisztálkodását sem biztosították, a gyerekek általában koszosak, sőt időszakosan tetvesek voltak. A szülői házban csak egyetlen kanapé volt, ami az egész család számára közös fekvőhelyül szolgált.
Az iskolával, illetve óvodával a vádlottak egyike sem tartott kapcsolatot, a szülői értekezleteken nem jelentek meg, a szükséges iskolai felszereléseket nem biztosították a gyermekeik részére. Előfordult, hogy az anya az utcára küldte csikket gyűjteni a legnagyobb (akkor 11 éves) fiát.
A gyámhatóság mindezt észlelve 2023-ban, iskolakezdéskor kiemelte a családból a gyermekeket, akiknek később az állami nevelésbe vételét rendelte el – közölte portálunkkal Dr. Konkoly Thege László a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivő ügyésze.
Az ügyészség a vádiratában – a büntetés kiszabása mellett – indítványt tett arra, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottakat minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzik, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban állnak. A terhelteknek az indítvány szerint meg kell fizetniük a közel egymillió forint összegű bűnügyi költséget is.
A másik vádemelésre egy középkorú férfival szemben került sor. Ő a gyámhatóság hozzájárulásával 2023-ban hivatalosan magához fogadta egy ismerőse két iskoláskorú fiát, vállalva ezzel azt, hogy nevelni fogja őket. A gyámsággal járó kötelezettségeit azonban nem teljesítette, a gyerekekkel nem törődött, ők valójában a nagyanyjuknál laktak, egészen addig amíg az idős asszony egészségi állapota ezt lehetővé tette. A vádlott az üres nagyszülői házból sem vette magához a sértetteket, az eltartásukról továbbra sem gondoskodott.
A gyermekjóléti szolgálat az esedékes családlátogatáskor nem találta sem a két családbafogadott gyereket, sem a gyámot, ezért a Hevesi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya a férfit gyámi tisztségéből felmentette, egyben a kiskorú sértettek ideiglenes elhelyezéséről döntött.
A kétrendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolt elkövetővel szemben az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabására, valamint a kiskorúakkal kapcsolatos foglalkozásoktól történő eltiltásra tett indítványt.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!