Lépjen kapcsolatba velünk

Megtudtuk mi épül a vasútállomásnál

A1

Megtudtuk mi épül a vasútállomásnál

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Eddig csak azt lehetett tudni, hogy tereprendezési munkálatok kezdődtek az Állomás téren. Portálunk kiderítette, hogy mi épül.

A lényeg: a Príma áruházlánc beruházásaként nyílik új üzlet (sőt, üzletek) az Állomás téren, az egykori Egervin telephelyén egyelőre üres telken. Arról, hogy elkezdődtek a munkálatok, már korábban írtunk:

Tereprendezés kezdődött az Állomás téren

Több portál is közölte az elsődleges híreket, de eddig nem lehetett tudni, hogy mi is lesz ott.

Egy hipermarket méretű élelmiszer-áruház létesül – tudtuk meg Pálfy György építésvezetőtől. Az épület több mint 1000 négyzetméter hasznos területtel fog rendelkezni, a nagy árusítótér pedig lehetőséget ad majd arra, hogy a bolt mindennel ellátott legyen: friss pékáru, húsok, csemegeáruk, tejtermékek, valamint a többi dolog, ami egy ilyen boltba „kell”.

A létesítmény üzletek bérlésére is lehetőséget ad, így majd a közeli vasútállomás okán utasellátó profilú vállalkozások is beköltözhetnek vélhetően.

A tervek szerint 2026 derekán megnyithat az új bolt, amennyiben nem jön közbe semmi hátráltató tényező.

(Nyitókép: Google Maps.)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.