Hatalmas bejelentéssel rukkolt elő még kedd este a ZenEger Fesztivál: a hazai hip-hop és pop színtér egyik legmagasabban szárnyaló előadója, T.Danny is színpadra lép június 13-án, pénteken, a Bolyki-völgyben.
A fesztivál szervezői folyamatosan fokozzák az izgalmakat a fellépők bejelentésével, és most elérkezett az egyik legnagyobb pillanat: a Papp László Sportarénát is megtöltő, elképesztő népszerűségnek örvendő előadót hozzák el az egri közönségnek, aki élő koncertet ad a ZenEger nagyszínpadán.
T.Danny a közelmúltban bebizonyította, hogy a magyar zenei élet egyik megkerülhetetlen alakja: saját Aréna-koncertjén teltház előtt lépett fel, ahol rajongói együtt énekelték legnagyobb slágereit. Most pedig Egerbe hozza el azt az energiát, amitől a hangulat minden koncertjén felrobban!
„A ZenEgerrel az egyik határozott célunk, hogy a visszatérő közönségkedvenc produkciókon túl olyan fellépőket is elhozzunk a városnak, akik üstökösként érkeznek egyenesen a slágerlisták élére. T.Danny pontosan ilyen előadó”
– nyilatkozták a szervezők.
A szervezők biztosították a közönséget, hogy lesznek még nagy nevek a bejelentések között, de azt is elárulták, hogy a hivatalos közlemények előtt, elsőként mindig a hírlevelükre feliratkozókat értesítik.

A ZenEger Fesztivál időpontja: 2025. június 13-14.
Helyszín: Bolyki-völgy, Eger
Web: www.zeneger.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














