Lépjen kapcsolatba velünk

Benyújtották a háromgyermekes anyák szja-mentességét kezdeményező törvényjavaslatot

Baba

Benyújtották a háromgyermekes anyák szja-mentességét kezdeményező törvényjavaslatot

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A törvényjavaslatot a fideszes és KDNP-s képviselők adták be.

Az Országgyűlés honlapjára is felkerült indítvány szerint a háromgyermekes anyák a munkából származó jövedelmeikre idén október elsejétől érvényesíthetnék az adómentességet. A kedvezmény független az anya életkorától.

A javaslat alapján három gyermeket nevelő anyának minősül az a nő, aki vér szerinti vagy örökbefogadott gyermekei után családi pótlékot kap vagy korábban 12 éven át jogosult volt erre a juttatásra, illetve az is, akinek jogosultsága a gyermek elhunyta miatt szűnt meg.

A kormánypárti képviselők által jegyzett előterjesztésben azt írták: az szja-mentesség bevezetésének elsődleges célja a gyermekes családok anyagi támogatása, az anyák megbecsülése és terheik csökkentése, életkortól függetlenül. Fontos, hogy a gyermeket vállalók semmiképpen se kerüljenek hátrányba azokkal szemben, akik nem vállalnak gyermeket. 

Az intézkedés közvetetten a nők gyermekvállalását is ösztönözheti

 – áll a törvényjavaslatban. Az indoklásban az előterjesztők jelezték, hogy a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességét a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményének jelenleg hatályos feltételeivel megegyezően vezetik be.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.