Csodás kedd reggelt, Eger! Április első napjára virradt, így a tréfákkal csak óvatosan a mai napon. Mi viszont a lehető legkomolyabban mutatjuk a reggel legfontosabb tudnivalóit.
2025. április 1., kedd
IIyen idő lesz ma
Kelet felől egyre jobban szakadozik, gomolyosodik, csökken a felhőzet, így a változó felhőzet mellett hazánk északkeleti, keleti felén többórás, nyugaton, délnyugaton kevesebb napsütés valószínű. Utóbbi országrészben maradhatnak tartósan borult körzetek. Helyenként – főként a déli tájakon – zápor előfordulhat, délkeleten esetleg zivatar sem kizárt.
Az északi, északkeleti szél északkeleten, a Tiszántúlon, illetve a Nyugat-Dunántúlon nagy területen megerősödik, az Alpokalja térségében akár viharossá is fokozódhat.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között valószínű, a naposabb keleti tájakon mérhetjük a magasabb, míg a nyugati, délnyugati felhősebb részeken az alacsonyabb értékeket.
Egerben kedd reggel 8, 9 fokot mérünk.
Kitekintő – élőben a Dobó tér
Kamerakép forrása: Eger.hu
Ma őket ünnepeljük
Névnap
Hugó, Agád, Agapion, Pál, Palmer, Pável, Pósa, Urbán
A Hugó név eredete
A Hugó egy germán eredetű név, amely a Hug- előtagú nevek, mint például a Hugwin vagy Hugbald, becéző formájából önállósult. Egyes elméletek szerint az előtag jelentése értelem, más feltevések szerint pedig a germán ‘hugh’ szóból ered, ami azt jelenti: szív, lélek.
A Hugó név jellemzése
A társaság középpontjaként ismeri a környezete, szeret szerepelni, másokat szórakoztatni. Jó humorú, kiváló társalgó és gyors észjárású vitapartner, nehéz vele felvenni a versenyt ezekben. Nem viseli jól a kritikát, de másoknak gondolkodás nélkül megmondja a véleményét. Könnyen megsértődik és felkapja a vizet.
Kutya névnap:
Bell(e), Madzag
Cica névnap:
Madzag, Mina
Hörcsög névnap:
Huncutka, Bari
Születésnaposok
1809 – Nyikolaj Vasziljevics Gogol orosz író, drámaíró († 1852)
1868 – Lengyel Pál (nyomdász) magyar nyomdász, újságíró, eszperantó nyelvű lapok kiadója († 1932)
1927 – Puskás Ferenc (sz. Purczeld), becenevén Puskás Öcsi, válogatott labdarúgó, edző, az Aranycsapat kapitánya, a nemzet sportolója († 2006)
1932 – Debbie Reynolds amerikai színésznő („Ének az esőben”) († 2016)
1952 – Tőkés László a Királyhágó-melléki református egyházkerület püspöke
1961 – Susan Boyle énekes, a Britain’s Got Talent versenyzője
1976 – Király Gábor magyar válogatott labdarúgókapus
1977 – Boczkó Gábor magyar párbajtőröző
Miről híres a mai nap?
- A magyar népszokás szerint a bolondok napja, az ugratás, tréfálkozás napja
Ezen a napon történt
1924 – A müncheni bíróság Hitlert öt évre ítéli, azonban már év végén kiengedik (a börtönben írja meg „Mein Kampf” című programjellegű művét).
1991 – Megszűnik a Varsói Szerződés katonai szervezete, majd három hónap múlva, július 1-én a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete is.
1976 – Steve Jobs két társával megalapítja az Apple Computert.
Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei
Orbán Viktor Tarnazsadányban egyeztetett – videó
Szijjártó Péter: meg kell őrizni Magyarország szuverenitását a háborúból való kimaradás érdekében
Kövér László és Rétvári Bence megölését tervezte egy fiatal férfi
Nyitrai Zsolt: 80 év felett előzetes igénylés nélkül kézhez kapják a Gondosórát
Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöke: Egyes országoknak kapóra jön a hazai vírushelyzet
Kedden ismét változik az üzemanyagok ára
Segítsünk ennek a picinek megélni a jövőt!
Ezek a nedűk lettek idén az Egri vár borai
Nagyszerű programokkal indul a turisztikai főszezon a várban
Kis lépésekből nagy lépés – ajánlja fel adója 1+1 százalékát!
Diákok segítették a Városgondozás munkáját a Hősök temetőjének megtisztításában
Lakossági fórum összehívását sürgeti Felnémet képviselője
Ismét virágba borult Magyarország leghíresebb vérszilva fasora, Gyöngyöstarjánnál – galéria
Hétvégére durva lehűlés jön! Veszélyben a gyümölcsfák
Nézd meg, hogyan lehet házad egyetlen (!) nap alatt
Apró változás lépett életbe a turistaúton
Átevezett az Atlanti-óceánon, most Egerben tart előadást
Késeléssé fajult a bunyó egy hevesi kocsmában
✨ A keddi horoszkóp ✨
(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












