Vasárnap már nem csak szeles, de a szombatihoz képest jóval hidegebb idő jellemzi időjárásunkat. Éjszakai fagyra nagyobb területen a jövő hét első napjaiban számíthatunk – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Észak felől markáns hidegfront hatására átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de alapvetően sok napsütés várható. Főként a keleti, északkeleti tájakon egész nap felhős lehet az idő. Estétől a legtöbb helyen csökken a felhőzet, és éjszaka és vasárnap napközben is felhőátvonulásokra lehet számítani a keleti megyékben több, másutt kevesebb felhővel. Ma keleten többfelé, másutt helyenként várható zápor, de a keleti országrészben zivatarok is kialakulhatnak. Éjszakára ezek lecsengenek, és vasárnap is elsősorban a középső országrészben lévő összeáramlási zóna mentén alakulhatnak ki záporok, hózáporok. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik, főként a Dunántúl középső részén és a Zemplén térségében viharossá fokozódik. Intenzívebb záporok, zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, +4 fok között alakul, de a szélvédett tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 5 és 10 fok között valószínű.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














