Lépjen kapcsolatba velünk
Jó reggelt Eger!

Jó reggelt, Eger!

Ez a cikk több, mint 1 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Április 8. napjára, egy hűvös keddre virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a mai friss és fontos, napindító információink.

2025. április 8., kedd


IIyen idő lesz ma

Ismét erőteljessé válik a felhőképződés – a közepesen, olykor erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos periódusokra is számíthatunk.

Elszórtan fordulhat elő zápor, néhol esetleg hózápor, majd délután északnyugat felől elkezd csökkenni a felhőzet és vele együtt a csapadékhajlam is. Megélénkül az északnyugati, északi szél, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. 

Egerben ma reggel 0, -1 fokot mérünk.

Kitekintő – élőben a Dobó tér

Kamerakép forrása: Eger.hu

Ma őket ünnepeljük


Névnap

Dénes, Dienes, Denton, Júlia, Julilla, Julitta, Valter, Walter, Zselyke, Zsüliett

A Dénes név eredete

A Dénes egy görög eredetű férfinév, a Dionüsziosz névből ered, amelynek jelentése: Dionüszosznak ajánlott. Dionüszosz a bor és a szőlő isteneként ismert a görög mitológiából. Női megfelelője a Dionízia.

A Dénes név jellemzése

Fontos számára a stabilitás és a biztonság, különösen az anyagiak terén. A munkájában szorgalmas, és nagyszabású tervei vannak arról, hogyan lépjen előre a karrierjében. Ambíciózus, folyamatosan keresi az újabb kihívásokat az életében.

Kutya névnap:

Elza, Dalma

Cica névnap:

Dalma, Filter

Hörcsög névnap:

Stan, Putyóka

Születésnaposok

1817 – Laborfalvi Róza magyar színésznő, Jókai Mór felesége († 1886)

1956 – Christine Boisson francia színésznő („Emmanuelle”, „Egy nő azonosítása”) († 2024)

1962 – Izzy Stradlin (Guns N’ Roses) zenész

1963 – Julian Lennon angol zenész, énekes, John Lennon fia

1968 – Patricia Arquette amerikai színésznő

1976 – Horváth András magyar jégkorongozó

1980 – Ujvári Zoltán Szilveszter (Zola, művészneve) magyar énekes, műsorvezető

1990 – Fehérvári Gábor Alfréd magyar énekes, műsorvezető

Miről híres a mai nap?

  • Nemzetközi Roma Nap

Ezen a napon történt

1904 – Aláírják Londonban a francia-angol egyezményt (Entente Cordiale: „szívélyes egyezmény”), megalakul az Antant.

2005 – II. János Pál pápa temetési szertartása.

2006 – Megalakult a myVIP ismertségi hálózat.

2014 – A Windows XP támogatásának megszűnése

Ezek voltak a tegnap legfontosabb hírei

Nyitrai Zsolt: már kétmillióan töltötték le a Digitális Állampolgárság Program alkalmazását – videó
Az elismert szakmai bírálók mellett popsztár, színésznő és tiktokker is zsűrizi az idei Országos Borverseny borait
Hamarosan indul a Fiatal Tehetség Program toborzási időszaka az egri MCC-ben
Rekordhosszú lesz a tavaszi szünet, aztán jön a hosszú hétvége
Súlyos fagy pusztított az egész országban
Brutális fagy volt fenn a Bükkben
Húsvéti családi kézművesház lesz a Lajosvárosban
Irodalmi est a húsvét jegyében – „Jónás könyve” Egerben
Bringás felvonulás lesz a Föld napján, újra Egerben
Az EKKE gyakorlóiskola diákjainak kiállítása nyílik meg az Agria Park Galériában
Balesetek és égő bozótosok adtak munkát hétvégén vármegyénk tűzoltóinak
Kézilabda – a Komló otthonában, nagy csatában szenvedett vereséget az Eger
Kamionsofőrt keres az Autorent Eger

✨ A keddi horoszkóp ✨

(A legfrissebb horoszkóp a képre kattintva nyílik meg)


Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Jó reggelt, Eger! kategóriában

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Április elsejére virradt. Jó reggelt, Eger! Reggeli napindító cikkünkben sem viccelünk, máris mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március utolsó napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Ezek a ma reggeli frissek és fontosak. 2026. március...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Csodás péntek reggelt, Eger! Íme a mai friss és fontos reggeli tudnivalók. 2026. március 27., péntek...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 26. napjára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk a csütörtöki friss napindító információkat. 2026. március 26.,csütörtök...

  • Img 2445

    Jó reggelt, Eger!

    Jó reggelt, Eger!

    Szerző:

    Március 25. napjára, szerdára virradt. Jó reggelt, Eger! Lássuk mai első, fontosabb információinkat. 2026. március 25.,szerda...

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL