Az NB I. Keleti csoportjában az elmúlt hetek váratlan eredményeinek köszönhetően újra kiegyenlített tabella a 8-12. helyen. Minden pontnak nagy jelentősége van. A 19. fordulóban a Vilati Eger SE a sereghajtó Fővárosi Vízműveket fogadta a kazincbarcikai pályán.
A fontos mérkőzésen a technikai hibákkal tarkított, hektikus mérkőzésen megosztoztak a pontokon a felek. Nagy Gábor az utolsó, kilencet érő dobásával fordított a korábbi egri színekben sikeres Bakos József ellen (535-533). Tamasi Balázs ezúttal nem tudott segíteni, ötven fával kikapott (477-527). Édesapja Tamasi Antal végig vezetve nyert, (521-502).
Jéger László nem tudott túllépni az árnyékán (486-508). Az utolsó párok előtt 51 fával vezettek a vendégek. Molnár László nagyszerű játékával félidőre már 4 fára csökkentette a hátrányt, de itt elfogyott a lendület, megtörte a koncentrációját a sok technikai hiba, az egyéni pontot így is biztosan szerezte meg (529-491). Csontos Ádám nagyot csatázott ellenfelével. A sorsdöntő utolsó szettben 158-154 re nyert a Vilati legjobbja (541-535), amely a 4-4-es döntetlent jelentette. Az egriek négy párharcot nyertek, a fővárosiak nyolc fával többet elérve szereztek pontot – írja az agriasport.hu.
NB I. Kelet, 19. forduló, Kazincbarcika.
Vilati Eger SE – Fővárosi Vízművek
4-4 (3089-3097, 11-13)
VILATI: NAGY G. 535, Tamasi B. 477. TAMASI A. 521, Jéger 486, CSONTOS 541, MOLNÁR L. 529.
VÍZMŰVEK:Bakos J. 533, KISS P. 527, Grünwald 502, EGYÜD L. 508, Szilágyi 536, Sebestyén 491.
Az alsóház állása: 8. Ferencváros 13, 9. Vilati Eger 13, 10. TÜKER 12, 11. MVM Géz 11, 12. Vízművek 9.
A 20. fordulóban a Debrecen vendége lesz a Vilati.
NB II. Keleti csoport
Széchenyi SC Eger – Salgóbátony II.
1-7 (2915-3097, 9-15)
SZÉCHENYI: Pálfi T. 500, Komáromi R. 506, MOLNÁR CS. 530, Pál J. 488, Berta D. 448, Lakatos G. 443.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!