Harminchárom fiatal látogatta meg az egri hivatásos tűzoltóságot csütörtökön.
Az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolából érkező diákoknak lehetősége volt megtekinteni a tűzoltó laktanyát, beülhettek a tűzoltó autókba, illetve a szakfelszerelésekről és azok használatáról is tájékozódhattak.
A tűzoltósági felügyelő bemutatta nekik a légzésvédelmi eszközöket, majd a tűzoltók egy szerelési bemutatót is tartottak a nebulóknak.
A kicsik saját maguk is megpróbálkoztak egy vízsugár szereléssel, a bemutatók alapján tömlőket gurítottak, majd sugárcsövet kapcsoltak azok végére. A szakemberek felhívták a figyelmet a szabadtéri és erdőtüzek megelőzésére, illetve az erdők élővilága védelmének fontosságára is.
A nap végén a diákok gyermekek számára készített tűzoltóruhát, illetve egy igazi bevetési ruhát is felvehettek, melyben megörökíthették magukat, hogy még sokáig emlékezhessenek a tartalmas napra – írja közleményben Nagy Csaba sajtószóvivő.
Fotó: Sas Dániel tűzoltó alezredes

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!