Lépjen kapcsolatba velünk

Nyitrai Zsolt: Magyarország az egymillió horgász hazája

490642504 1245950230226169 3926809345091244208 n

Nyitrai Zsolt: Magyarország az egymillió horgász hazája

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Magyarország az egymillió horgász hazája, és itt jó horgásznak lenni – hangsúlyozta a miniszterelnök főtanácsadója Tihanyban, a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa szombati nyitóünnepségén.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a kormány és a horgásztársadalom között folyamatos párbeszéd van, konzultációkon kérték ki a horgászok véleményét a döntések előtt, aminek köszönhetően az elmúlt években sok közös eredményt értek el. Példaként említette, hogy megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, az orvhalászat bűncselekmény lett, az étkezési hal áfáját 5 százalékra vitték le, hogy több halat fogyasszanak a magyarok, továbbá a természetes vizeket a horgászegyesületek kezelésébe adták.

A miniszterelnöki főtanácsadó jelezte, hogy elfogadták a nemzeti horgászturisztikai stratégiát, aminek három fő célja van: erősíteni a horgászközösségeket, fellendíteni a horgászturizmust, és új fejlesztéseket eszközölni ezen a területen. Úgy vélte,

a „világ legnagyobb pontyfogó versenye, az IBCC mindháromnak megfelel, így kiváló országimázs is”.

Radu Morar, a The Fishing & Hunting Channel tulajdonosa és a verseny főszponzora kiemelte, hogy 11 év alatt nagy családi ünneppé vált a rendezvény, hiszen régi ismerősök, barátok, ellenfelek vannak jelen. Megjegyezte: évről évre egyre többen szeretnének eljutni a Balatonra, erre a horgászversenyre, ezt jelzi, hogy idén is néhány óra alatt betelt a nevezési lista, s még ma is sokan reménykedtek, hogy bekerülhetnek az indulók közé.

Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. horgászati ágazatvezetője azt mondta, a tavalyi verseny után büszkék voltak a Balatonra, mivel több mint 15 tonna fogással zártak a csapatok. Idén sokkal jobb lesz az időjárás, így még több halat foghatnak a versenyzők

– vélekedett.

A sajtóanyag szerint a XI. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán 28 ország 300 csapata versenyez a világ minden tájáról. A legtradícionálisabbnak tartott pontyhorgász nemzetek mellett távoli országok pontyhorgászai is képviseltetik magukat, érkeztek Új-Zélandról, Dél-Afrikából, Törökországból, Kazahsztánból és Vietnámból is.

A verseny értékelésébe minden 10 kilogramm feletti ponty beleszámít, és a legtöbbet fogó csapat viszi el a főnyereményt. Ezen kívül a legnagyobb tő- és tükörpontyot kifogó együttes is díjazásban részesül. A hivatalos tórekord is e versenyhez kötődik: a hal 35,6 kilót nyomott a mérlegen.

A viadal a mai sorsolás után vasárnap 7 órakor a terület elfoglalásával kezdődött, a csapatok délben kezdhetnek horgászni. Változás, hogy idén a három helyett már négy teljes értékű horgász is alkothat egy csapatot. A verseny jövő szombat 8 óráig tart.

MTI

Kiemelt fotó: Nyitrai Zsolt Facebook-oldala

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.