Lépjen kapcsolatba velünk

Az év első három hónapjában is imádták Egert a turisták – a legnépszerűbb vidéki úti cél volt városunk

Eger tavasz

Az év első három hónapjában is imádták Egert a turisták – a legnépszerűbb vidéki úti cél volt városunk

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Hosszú hétvége híján főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában – derül ki a Szallas.hu friss adataiból.

A szállásfoglaló oldal hétfői közleménye szerint az első negyedéves belföldi foglalások 66 százaléka legfeljebb 70 ezer forint értékű, 27 százaléka 70-170 ezer forint közötti értékű volt. Ebben az időszakban az online fizetések összértékének 26 százalékát fizették SZÉP-kártyával a Szallas.hu oldalán.

A legnépszerűbb város Budapest volt, amelyet

Eger,

Pécs, Szeged és Hévíz követett.

A tíz leglátogatottabb település közé bekerült még Gyula, Siófok, Miskolc, Hajdúszoboszló és Debrecen. A turisztikai régiókat tekintve Észak-Alföldön és Budapest-Közép-Dunavidéken foglalt a legtöbb belföldi vendég, a harmadik helyet pedig a Balaton szerezte meg, még a főszezon előtt.

A szállástípusok közül továbbra is a hotelek voltak a legkeresettebbek, az első negyedév foglalásainak 41 százaléka szállodákba szólt. Az apartmanok a foglalások 25, a vendégházak 17, a panziók 13 százalékát tették ki, míg az egyéb szállástípusokat, például hosteleket a foglalások 4 százalékánál választották a vendégek.

A második negyedévre beérkezett előfoglalások alapján a Balaton térsége kerülhet az élre a régiós népszerűségi listán, megelőzve a hónapok óta vezető Észak-Alföldet. Budapest és Eger továbbra is a legkeresettebb úti célok között szerepel, Siófok pedig a toplista harmadik helyére lépett elő. A Balaton környéki települések közül Balatonfüred, Hévíz, Keszthely és Tapolca iránt is komoly az érdeklődés.

Az utazási szokásokban is észlelhető elmozdulás, a második negyedévre szóló foglalások 40 százaléka kétéjszakás, 25 százaléka hároméjszakás, míg az egyéjszakás utak aránya 24 százalékra csökkent – közölte a Szallas.hu.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.