A Tisza Párt európai parlamenti képviselői azon dolgoznak Brüsszelben, hogy a Magyarországnak jogosan járó uniós forrásokat ne kapja meg hazánk. Ennek eredménye az is, hogy egyenlőre nem valósulhat meg az Egri Markhot Ferenc Kórház 4,5 milliárd forintos fejlesztése – írta közösségi oldalán dr. Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője.
Mint ismert, vasárnap Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtt tartott sajtótájékoztatón jelentette be Takács Péter a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára, hogy több tucat kórház és rendelőintézet felújítását állította meg a Tisza Párt és Brüsszel „sunyi alkuja„. „Az idehaza eddig méltán ismeretlen” Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője „arcpirító módon„, a magyar emberek kárán örvendezve tett vállalhatatlan kijelentéseket az Európai Parlamentben, és „bizony elhagyta a száját, hogy megköttetett egy sunyi alku” Brüsszel és a Tisza Párt, Magyar Péter, Ursula von der Leyen és Manfred Weber között. Ennek következtében ötven magyar kórház felújítását blokkolja az Európai Unió és „Brüsszel Péter” – tette hozzá. Harminchét kórház ötven telephelyén kerülne sor felújításra, illetve új épületek építésére, ezen túl pedig harminchárom mentőállomást építenének vagy újítanának fel, az ehhez szükséges források azonban politikai okokból nem érkeztek meg az Európai Uniótól – írta az MTI közleménye.
Korábban írtuk:
Kedden dr. Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője Facebook-posztjában hangsúlyozta:
– Egy ilyen beruházás elmaradása nem politikai játszma kérdése – ez emberek egészségéről, a gyógyulás lehetőségéről szól. De a Tisza Párt és brüsszeli szövetségeseik számára fontosabb a hatalmi harc, mint a magyar emberek érdeke. Azt állítják, hogy a pénzeket a „korrupció veszélye” miatt tartják vissza – ez egyszerű hazugság!
Magyarázatként hozzáfűzte az RRF-források esetében utófinanszírozás történik: az EU csak akkor fizet, ha a beruházás elkészült, és az eredeti tervek szerint valósult meg. Minden más állítás álságos politikai ködösítés.

Kiemelte: – A politikájuk ugyanaz, mint a DK-é, a Momentumé vagy az MSZP-é volt korábban – csak az arc változott, a szándék nem. A brüsszeli „gazdák” ugyanazok, a magyar „helytartók” új név alatt folytatják a régi baloldali taktikát.
Mi nem kérünk abból a politikából, ami szándékosan gátolja kórházaink fejlesztését, településeink gyarapodását, és hazánk megerősödését!
– fogalmazott a honatya.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!