Lépjen kapcsolatba velünk

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Kl fotó

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője. A Balaton-parti településen tartott esemény nemcsak szimbolikus jelentőséggel bír, hanem konkrét lépést is jelent egy zöldebb, élhetőbb környezet kialakítása felé – közölte a csakzöld.hu csütörtökön.

A cikk szerint a faültetés jól illeszkedik Magyarország átfogó zöldstratégiájába, különösen az Országfásítási program célkitűzéseihez, hiszen éves szinten közel 50 millió facsemete kerül a földbe.

Az Agrárminisztérium által koordinált program 2019-ben indult, és egyik fő törekvése az ország fával borított területeinek növelése.

Nls 0119

Az élhetőbb környezet megteremtése érdekében, Magyarország kormányának célja, hogy az ország fával borított területét 27 százalékra növelje – írták.

Magyarország kormánya már több alkalommal kérte ki az állampolgárok véleményét a környezetvédelem ügyében – ilyen volt a Közös ügyünk a zöldenergia vagy a Magyarország zöld úton jár online konzultáció -, és ezeket mindig konkrét intézkedések követték – emelték ki.

A zamárdi faültetés is ezt a törekvést támogatja: a fák nemcsak esztétikai és környezetjavító szerepet töltenek be, hanem hozzájárulnak a klímaváltozás elleni küzdelemhez, a levegőminőség javításához, valamint élőhelyet biztosítanak a helyi élővilág számára.

A kormány célja, hogy a környezettudatos szemlélet minél szélesebb körben teret nyerjen, és minden egyes elültetett fa hozzájáruljon ahhoz, hogy a jövő generációi is egészséges, fenntartható környezetben élhessenek.

Az ilyen kezdeményezések azt üzenik: a természetvédelem nem csak globális ügy, hanem helyi cselekvések sorozata, amelyek együttesen formálják a jövő zöld arcát – közölték.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.