Lépjen kapcsolatba velünk

Sok napsütés és melegedő idő jön a hétvége folytatásában – videó

Sok napsütés és melegedő idő jön a hétvége folytatásában – videó

Ez a cikk több, mint 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szombattól átmenetileg szárazabb és naposabb idő várható, a hőmérséklet pedig napról napra emelkedik.

Éjjel nagyrészt kiderül az ég, ezzel együtt a csapadék is fokozatosan mindenhol megszűnik. Többfelé párássá válik a levegő, helyenként átmenetileg köd is képződhet. A légmozgás mérséklődik, legyengül. Hajnalra 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. 

Szombaton a kevés fátyolfelhőzet mellett főként a Dunántúlon erőteljessé válhat a gomolyfelhő-képződés várható, ott a gomolyok időszakosan akár jobban össze is állhatnak. Összességében sok napsütés várható. Legfeljebb néhol fordulhat elő kisebb záporeső. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. 

Vasárnap gomoly- és fátyolfelhők mellett alapvetően napos idő várható. A hegyekben elvétve fordulhat elő zápor. A déli, délnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 5 és 11, a maximum 21 és 26 fok között alakul. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.