Már megszokhattuk, hogy hetente új nevekkel bővül a ZenEger, és most sincs ez másképpen. Újabb fellépőket hozott nyilvánosságra a ZenEger csapata. Úgy tűnik, a rock szerelmeseinek is bőven lesz okuk ellátogatni a Bolyki-völgybe.
A szervezők azt írták a szombat lesz a rock napja. Rögtön két erős zenekart is bejelentettek a nagyszínpadra. Ráadásul most először megerősítést nyert, hogy külön kisszínpad is lesz a fesztiválon, ahol további rock- és metálínyencségek várják majd a közönséget.
Az egyik bejelentett előadó az ország egyik legmeghatározóbb modern metál zenekara, az AWS. A csapat 2021-ben veszítette el frontemberét, Siklósi Örsöt, de a zenekar új lendülettel folytatja az „Innen szép nyerni” című lemezzel. Június 14-én, szombaton az új frontember, Stefán Tamás vezetésével lépnek színpadra – a szervezők szerint garantáltan katartikus élményre számíthatunk.
A másik friss név a Tornóczky All Access, akik klasszikusokkal és saját dalokkal, valamint a hazai rockzenei elitből verbuválódott tagságukkal biztosan felrobbantják majd a nagyszínpadot. Temesi Berci, Zombori Attila és Nagy Richárd is a fedélzeten – utóbbi nemcsak énekel, hanem karizmatikus színpadi jelenlétével is felejthetetlenné teszi a show-t.

A fesztivál szervezői közben bepillantást engedtek a kulisszák mögé is. A ZenEger célja, hogy visszahozza a 2020 előtti, igazi könnyűzenei fesztiválhangulatot Egerbe, és már az első évben két színpaddal, 24 fellépővel készülnek. A teljes programterv húsvét után lesz elérhető a fesztivál weboldalán, de az biztos: valami nagyon különleges készül a Bolyki-völgyben.
A szervezők hozzátették, hogy óriási az érdeklődés, már most szép számú közönség mozdult meg. Minden jel arra utal, hogy a ZenEger valóban képes lehet újraéleszteni az egri fesztiváléletet – méghozzá nem is akárhogyan.
Keresztapa nyuszi, kuponkód – így promóz húsvétkor a ZenEger
Azon túl, hogy hétről hétre nagy nevekkel bővül a fesztiválszínpad, nem tudunk szó nélkül elmenni a ZenEger kreatív csapatának legfrisebb kampányhúzása mellett sem. Ezeknél a srácoknál tényleg elgurult a gyógyszer.
Azt eddig is tudtuk, hogy Eger városa kreatív közeg, és a helyi rendezvényszervezők szeretnek ötletes kampányokkal előrukkolni. Plakátok, molinók, gerilla-akciók – minden nyári esemény próbál kitűnni a zajból. De amit a ZenEger fesztivál csapata most húsvétra összehozott, az valami egészen más liga.
A közösségi médiát szó szerint letarolta a húsvéti kampányuk, amelyben egy „keresztapás” húsvéti nyúl tűnik fel, tojásokkal, ajánlatokkal, selymes fenyegetésekkel, és egyetlen céllal: vidd el a családod a ZenEgerre.

A szórakoztató kreatív anyagok vírusként terjednek, a kampány mémként él tovább, a közönség pedig szemmel láthatóan oda van érte.
Aki csak belefutott az „EggFather” üzeneteibe, az garantáltan jól szorakozott rajta. Eddig öt variációval találkoztunk a neten, de szinte biztos, hogy húsévtig lesznek még szellemes idézetek.
Ha a fesztivál programjának csak fele olyan kreatív és szórakoztató lesz, mint az előkampány, akkor biztosra vehetjük: Eger idén nyáron nemcsak bortól, de zenétől és nevetéstől is hangos lesz.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!