Lépjen kapcsolatba velünk

Kedden ismét bringások lepik el a várost – jön az I Bike Eger felvonulás

Képernyőfotó 2025 04 21 15.27.48

Kedden ismét bringások lepik el a várost – jön az I Bike Eger felvonulás

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Korábban Egerben Critical Mass néven futott a rendezvény, mely már az I bike Eger kerékpáros felvonulás nevet viseli.

Az esemény igyekszik felhívni a figyelmet a közösségi közlekedés eme sokak által kedvelt formájára. A szervezők idén is kellemes, családias hangulatot teremtve haladnak végig a város utcáin, hozzájuk csatlakozva bárki növelheti a “kritikus tömeget”. Az idén is megfelelő biztosítás mellett sorra kerülő felvonuláson a város észak-déli irányában, eddig nem érintett szakaszokat is az útvonalba építettek a szervezők.

Az I bike Eger felvonuláson azért gyűlnek és tekernek együtt a kerékpárosok, hogy egy élhetőbb, környezet- és kerékpárbarát városban élhessenek. A békés kerékpáros felvonulás célja, hogy a városi kerékpáros közlekedést népszerűsítsék a lakosság körében, valamint a városvezetők figyelmét felhívják a biztonságos városi kerékpáros közlekedés feltételeinek megteremtésére. Fontosnak tartják, hogy ésszerűen használjuk a közlekedési eszközeinket: rövidtávon, a városi közlekedésben a motorizált eszközöket fel kell, hogy váltsa a gyors, olcsó, egészséges, csendes, kis helyigényű és környezetbarát kerékpár. Ezen cél elérése érdekében a városi közlekedésben is változtatásra van szükség, a kerékpáros úthálózat kiépítésére, kerékpársávok felfestésére, praktikus kerékpártárolók elhelyezésére – írják közleményükben a szervezők, akiknek a fentieken túl céljuk az is, hogy a kerékpárosok számára egyfajta tavasznyitó eseményt hozzanak létre. A sport, a mozgás öröme, az egészséges életmód elősegítése, jelentőségének fontossága egyre kiemeltebb a mai felgyorsult világban. Sokak számára ez az összejövetel jelenti a kerékpáros szezon kezdetét, melyet most hatósági keretek között és támogatással tehetnek meg.

Az I bike Eger elődje, a Critical Mass. A kifejezés jelentése és a mozgalom rövid története

A mára már világszerte ismert és népszerű Critical Mass kerékpáros mozgalom San Francisco utcáin született 1992 szeptemberében azért, hogy a jelentős autóforgalommal szemben a nem motorizált közlekedési eszközt használók, a kerékpárosok „kritikus tömeget” alkotva hívják fel a figyelmet e városi közlekedési forma létjogosultságára, illetve hátrányos helyzetére. Az Amerikából elterjedt angol nyelvű szó eredeti jelentése kritikus tömeg, ami ebben az esetben arra utal, hogy a nagy autóforgalom miatt a nem motorizált közlekedők gyakran csak bizonyos tömeg esetén kísérelhetik meg a keresztirányú átkelést. A Critical Mass fogalmat közlekedési helyzetre Ted White, az 1992-ben készült Return of the Scorcher című dokumentumfilmjében használta először. A filmnek egyik Kínában felvett jelenetéből ered a kifejezés, ahol a biciklisek megpróbálnak átkelni egy lámpa nélküli kereszteződésben, de ez csak akkor sikerül nekik, amikor annyian összegyűlnek, hogy nagy számukkal megállásra tudják késztetni az autósokat.

A Critical Mass-t a világ több száz városa mellett Budapesten már több éve rendezik meg egyre nagyobb sikerrel, amelyhez az utóbbi években több magyar város is csatlakozott. A békés felvonulások célja pedig, hogy élhetőbb, környezetbarát városok jöjjenek létre világszerte.

Tervezett program:

Bringás reggeli:

07.00 – 09.00: – A kerékpárral munkába igyekvőknek és a járókelő érdeklődőknek péksütemény és tejet osztanak

Felvonulás:

16.00: –  Gyülekezés a Dobó téren, a Városháza előtt

–  Élő koncertet ad az Akusztik Duó

–  Kerékpáros átvizsgálást és tanácsadást tart a Heves vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság

  • Különböző elsősegély feladatokkal és információkkal, játékokkal készül a Vöröskereszt megyei szervezete

17.00: Indulás: Eger, Dobó tér, Szökőkút előtti terület

Kb. 17.45: Pihenő, felzárkóztatás: Liszt Ferenc tér

Kb. 18.30: Pihenő, felzárkóztatás: Cifrakapu tér – patakpart

Kb. 19.00: Érkezés a Dobó térre

A kerékpáros felvonulást a város utcáin rendőri felvezetéssel, a közterület felügyelet és a polgárőrség emberei az utcák lezárásával biztosítja, a felvonulókat pedig profi kerékpárosok kísérik! 

Tervezett útvonal: 

Dobó tér – Bajcsy-Zsilinszky utca – Kossuth Lajos utca – Egészségház utca – Érsekkert kerékpárút – Mocsáry Lajos utca – Sas út – Kistályai út – Kőlyuk út (K2) – Faiskola u. – Liszt Ferenc tér (Felzárkóztatás) Vajda János utca – Fadrusz utca – Brassói utca – Nagyváradi utca – Faiskola utca – Külsősor utca – Mátyás király út (Kerékpárút) – Sas út (Kerékpárút) – Állomás tér (Kerékpárút) – Deák ferenc út (Kerékpárút) – Hatvani kapu tér – Törvényház u. – Vörösmarty út – Cifrakapu tér – Felzárkóztatás a patakparton –  “Patakátkelés” – Janklovics Dezső utca – Balassi Bálint utca – Knézich Károly utca. – Tűzoltó tér (Kerékpárút) – Zalár utca – Dobó tér

A felvonulást rossz idő esetén is megtartják!

A kedd délutáni autós forgalomban fennakadásokra lehet számítani. A felvonulás egy-egy kereszteződésben kb. öt percig tartja fel az autós forgalmat. Az autóban ülők türelmét kérik és köszönik.

A felvonulás előtt a rendőrség balesetmegelőző előadást tart, valamint a Egerbike térítésmentes gyorsszervízt üzemeltet a résztvevők számára. 

Az I bike Eger szervezői:

Farkas Tamás és Csomós Patrik magánszemélyek, Egri Rendőrkapitányság, Heves vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság, Agria Speciális Mentők, Agria Polgárőr Egyesület, Felsővárosi Polgárőrség, Eger MJV Közterület Felügyelet, Egerbike.hu Kerékpárüzlet, Vöröskereszt

Támogatók, segítők:

Egri Kulturális és Művészeti Központ

Csortos Júlia grafikus

Gál Judit, Gömöri László és Gulyás László magánszemélyek

Numan Pékség

Manooka Kávézó

Egertej Kft.

Egerbike.hu

Infó: I bike Eger kerékpáros felvonulás | Facebook

I bike eger facebook borító sima (2)

A szervezők közleménye:

Felhívás egy kerékpárbarát városért!

Az egri felvonulás legfontosabb célja a városi kerékpározás népszerűsítése.

A jelentős környezetszennyezéssel, zajjal járó autós közlekedéssel szemben fel kívánjuk hívni a figyelmet egy alternatív közlekedési formára: a kerékpározásra.

Bátorítani szeretnénk mindenkit, hogyha csak teheti kerékpárral közlekedjen, mert az gyors, olcsó, egészséges, csendes, kis helyigényű és környezetbarát. Szeretnénk, ha a kerékpár megítélése kitörne a sport- vagy játékszer kategóriából, és a nyugat-európai városokhoz hasonlóan mi is felfedeznénk benne a praktikus közlekedési eszközt.

Nem az autósok ellen vagyunk! Csak szeretnénk, ha ésszerűen használnánk közlekedési eszközeinket!

Nem politizálunk! Rendezvényünkkel arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy sokan vagyunk, és szükségünk van jól tervezett kerékpárutakra, kerékpársávokra és praktikus kerékpártárolókra Egerben is! Ezek a műtárgyak szépen alakulnak a városban, természetesen továbbiakat is szívesen fogad a kerékpáros közösség. A kerékpározás a város élhetőségét is javítja, ezzel segítve, hogy Egernek is tisztább legyen a levegője.

Mindemellett fontos számunkra az egészséges életmód, ezáltal egyfajta megelőzés is a sport ezen formája. További előnye, hogy ilyen módon összehozza az embereket, közösségépítő szerepe van. A napi rutinból való kikapcsolódás szerepköre pedig segíti a családon belüli harmonikusabb kapcsolatok ápolását, ahol erre szükség van. Úgy gondoljuk, hogy egyre gyorsuló világunkban az embereknek fokozatosan magasabb terhelést kell viselniük az élet minden területén. Bízunk benne, hogy a kerékpáros felvonulás és ezen keresztül úgy általánosságban véve a bringázás élménye segít oldani ezen a nyomáson is.

Fotó: Média Eger

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.