Lépjen kapcsolatba velünk

Záporos, zivataros időszak veszi kezdetét – videó

Záporos, zivataros időszak veszi kezdetét – videó

Ez a cikk több, mint 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Térségünket változatlanul meleg, de már egyre nedvesebb, labilisabb légtömeg tölti ki, ez pedig a következő napokban kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának.

Éjjel a gomolyok este feloszlanak, éjjel nagyrészt derült idő várható, csak kisebb felhős körzetek lehetnek. Kis eséllyel néhány zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Mérséklődik, gyengül a légmozgás, majd az éjszaka második felében az Észak-Dunántúlon egyre több helyen megélénkülhet az északira, északnyugatira forduló szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet. 

Kedden sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel és fátyolfelhőkkel. Napközben helyenként, késő délutántól, estétől egyre nagyobb számban alakulhatnak ki záporok, zivatarok – legkisebb eséllyel a Dunántúl északi és nyugati részein. Az északi, északnyugati szelet a nyugati országrészben élénk lökések kísérik, míg zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.